„Úgy készülünk, mintha többgólos hátrányban lennénk” - mondta el honlapunknak Konkoly Csaba vezetőedző. „Sokan már a BL-döntőben látnak minket, de ez nem így van. Nagyon keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy bejussunk oda és a Hyponak is ez a célja. Természetesen a célunk a döntő és ezért mindent meg is teszünk”. A sérült Mayer Szabina mellett Herr Anita is kihagyott néhány edzést, mert belázasodott, de rá mindenképpen számít a vezetőedző. Konkoly Csaba hozzátette, hogy csapatát nem zavarta meg a Hypo mindenható vezetőjének, Gunnar Prokopnak az „akciója”, tudták, hogy nem tilthatják el Görbicz Anitát, ezért nem is foglalkoztak az üggyel. A vezetőedző azt kéri a szurkolóktól, hogy ők se üljenek fel a provokációnak és csak az ETO-t bíztassák, ezzel tudják ugyanis legfőképpen segíteni Görbiczéket, akiknek meccsenként 2-3 gól pluszt jelent a támogatásuk.
Érdekesség, hogy akárcsak a múlt héten, ezúttal is segítette a lányok felkészülését az ETO FKC két tehetséges fiatalja, Hollós Máté és Kalmár László, akiknek segítségével elsősorban a koreai játékosok gyorsaságára és irányváltásaira igyekeznek felkészülni.
Az ETO válogatott klasszisa, a Bajnokok Ligájában eddig remeklő Tomori Zsuzsa még magán viseli az első mérkőzés nyomait, a szeme alatt lévő seb formájában. Úgy érzi, mindent kihozott a csapat az első mérkőzésből, bár ő előtte győzelemre számított. Elmondása szerint jó hangulatban készülnek, élvezik a kifejezetten pörgős edzéseket és nagyon várják már a vasárnapot.
Mindezt megerősítette a csapat egyik válogatott kapusa, Pálinger Katalin is, aki nagyon számít a szurkolók támogatására, hiszen a hangorkán sokat dobhat a játékosok teljesítményén. Ráadásul a Hypo ritkán játszik ilyen hangulatban és egy kicsit talán ez is megfoghatja őket. A válogatott csapatkapitánya elmondta, hogy Bakos Istvánnal elemezték az elmúlt mérkőzés tapasztalatait és arra készülnek, hogy a Tóth-Oh-Acimovic trió ezúttal többet fog lőni, hiszen az első meccsen keveset vállalkoztak. Még inkább felkészültek a szélsőkre is, így meglepetés már nem nagyon érheti vasárnap.
Konkoly Csaba mellett az Audi ETO vezetősége is arra kéri a szurkolókat, hogy álljanak ki a csapat mellett és ne foglalkozzanak az eddigi és a mérkőzésen várható hangulatkeltéssel Gunnar Prokop részéről. Kizárólag a csapatunkat buzdítsák!

Néhány fotó az edzésről