A találkozó előtt egyperces néma tiszteletadásaal adóztak a csapatok és a mérkőzésre kilátogatók a csütörtökön elhunyt Havasréti Béláról, a Nemzetisport tudósítójától, aki 62 éven keresztül tudósította a napilapot Győr és környéke, így a női kézilabdacsapat eredményeiról is.

A meccs a gyásszünet után nem az idén megszokott formában kezdődött, azaz nem az ETO vezetett az első percektól 9-5-re is menetek a brazilok, akiket ezútal Eduarda Amorim is segített. Beletelt jó negyed órába mire megtalálta magát a több sztárját is nélkülöző csapatunk. Zsinórban hat gólt lőve már mi vezettünk, és ezt sikerült is a félidő végéig még növelni is. A második játékrész 16-13-as győri vezetésről folytatódott, és sikerült állandó 5 gólos különbséget kialakítani és tartani a vendékekkel szemben. A meccs vége izgalmad lett, az utolsó percekre kiengedtekpicit a fiatalok a pályán és gyorsan egy gólosra olvadt a győri előny, de végül nem sikerült egyenlíteni a dél-amerikaiaknak, így 30-29-re ezt a meccset is megnyerte csapatunk, úgy hogy 5 alapembere (Görbicz, Amorim, Lunde, Löke, Gros) nem szerepelt az összecsapáson.

 

[video1]