Vura József a serdülő csapat edzője az alábbiak szerint vélekedett a NEKA elleni mérkőzésről: ”Az első félidőben, amíg bírták a lányok energiával, fegyelmezetten, taktikusan játszottunk, ezért szoros volt a félidő. A második játékrészben már cserélgetnem is kellett és több lerohanás gólt kaptunk, valamint a támadójátékunk nem volt már olyan fegyelmezett, és nem voltak szépen kidolgozottak a helyzetek. Így a végére kialakult az a különbség, ami megvan a két csapat között.”

OSB leány, rájátszás 1-8. helyért, 3. forduló
2015.03.25. 16:00
Urányi János Sportcsarnok, Balatonboglár
NEKA – Győri Audi ETO KC: 31 – 22 (13 – 11)
Játékvezetők: Akácsos István, Nagyvizeli József

A legkisebb kézi-palánták részére Dunaszegen adódott játéklehetőség. A Győri Audi ETO által szervezett kidobó kupára húsz csapatnyi 2007 után született kicsi lány gyűlt össze, hogy belekóstolhasson ebbe a szép sportágba. A kicsik nagy meglepetésére és örömére az Audi ETO utánpótlás kabalafigurája ETOca is meglátogatta őket, és szurkolt nekik.

AUDI ETO DOBÓJÁTÉK KUPA
2015. március 24. kedd, Dunaszeg
Korosztály: 2007.01.01. után született lányok

VÉGEREDMÉNY
1.Szabadhegyi „A”
2.HétFő KC „A”
3.Gárdonyi DSE
4.Kölyökkézi „A”
5.SK Talent „A”
6.SG DAC
7.Apor „A”
8.Győrszentiván
9.Fiáth ÁMK
10.Dunaszeg „B”
11.Dunaszeg „A”
12.HétFő KC „C”
13.Szabadhegyi „B”
14.Kölcsey „B”
15.HétFő KC „B”
16.Apor „B”
17.Kölcsey „A”
18.SK Talent „C”
19.SK Talent „B”
20.Kölyökkézi „B”

Részletes eredmények itt.