Június 19-21. között Székelyudvarhelyen vettünk részt a nemzetközi Budvár Cup-on. Csapataink 2000 és 2002-es korosztályban indultak. A 2001-es csapatunk ez első mérkőzését egy román csapattal kezdte, akik tipikus román kézilabdát játszottak, olykor durva védekezéssel. A két csapat nem bírt egymással, így 20-20-as döntetlen született. A következő mérkőzésen a magyarok lakta Zetea csapata ellen 18-24-es győzelmet arattunk. Az utolsó csoportmérkőzésünkön Csepel csapatát 35-18-ra győztük le. Sajnos gólkülönbséggel csak a csoportunk második helyét sikerül megszereznünk, így a Ferencváros csapata ellen küzdöttünk a döntőbe jutásért, amit nem sikerült megnyernünk. Maradt a kisdöntő, ahol egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen, a helyi csapat, a Székelyudvarhely volt az ellenfél, akik felett magabiztos játékkal 20-12-es győzelmet arattunk.
A 2003-as csapatunk a csoportmérkőzések alatt magabiztos győzelmet mutatott végig, Csíkszereda két csapatát 24-8-ra, ill. 22-1-re győzték le. A harmadik mérkőzésük a román Fagaras ellen volt, akiket 35-5-re utasítottak maguk mögé. A döntőbejutásért a Fagaras másik csapata ellen játszottak, ahol 31-3-as eredmény született. A döntő se hozott nagyobb izgalmat a román Pegazus ellen, ezzel a győzelemmel a legcsillogóbb érmet szerezték meg a lányok. A legjobb játékos és a gólkirály Takács Noémi, a legjobb kapus pedig Holczinger Petra lett.
A lányok a kézilabda mellett több programon is részt vettek. Ellátogattunk a parajdi sóbányába, láthattuk a farkaslakai faszén égetőket, és megismerhettük a helyiek vendégszeretetét, a táj egyedi szépségét. Összességében nagyon szép és tartalmas 5 napot tölthettünk el Székelyudvarhelyen, amivel a gyerekek egyben lezárták az évet és kezdetét veszi nekik is a nyári szünet.


Gratulálunk a lányoknak, és kellemes pihenést kivánunk!