Fantasztikus teljesítményt, fegyelmet láttunk a lányoktól szombaton, minek köszönhető mindez?

„A jó teljesítmény nem egy csoda, hiszen a július közepe óta tartó kemény munkánk van mögötte. Rengeteget dolgoztak a lányok nap mint nap, az eddigi meccseink is sokat hozzátettek a szombati formánkhoz, hiszen minden hazai bajnoki mérkőzésen tudtuk tovább csiszolni a játékunkat. A háttérben emellett talán az is ott van, hogy mind az új játékosaink, mind a régiek nagyon ki voltak éhezve a győzelemre. Akik végigcsinálták a tavalyi szezont, azok újra a győztes mentalitás érzésére vágytak, akik pedig újonnan érkeztek, azok is ki akarták venni a részüket a „győztes ETO” érzésből. Szerintem ezek mind hozzájárultak a hatvan percig tartó fegyelmezett játékhoz.”

Milyen érzésekkel tértetek haza?

„Természetesen nagyon boldogok vagyunk, a csapatnak nagy önbizalmat adott ez az első győzelem, de nem szabad elfelejtenünk, hogy csupán az idei út legelején járunk. A csapatunk szépen épül, de rengeteg fejlődnivalónk van, tovább kell mennünk az úton, és sorra venni az akadályokat.”

A sziklaszilárd védelem mellett fantasztikus volt látni a türelmes, magabiztos támadójátékunkat is…

„Azt hiszem, a tavasz óta ez az egyik legnagyobb változás, hogy sokkal nagyobb a támadórepertoárunk. Vannak fantasztikus átlövőink, szuper irányítóink, beállóink, jól teljesítenek a szélsőink. Ezzel mi is sokkal színesebb támadójátékot tudunk felvonultatni, nehezebb ellenünk védekezni. Ezt láthattuk Szkopjéban is, hogy még egy ilyen erős védelem és kapusteljesítménnyel szemben is jól működtek a támadásaink.”

Októberre, a BL-kezdésre ilyen szintet vártál el a csapattól?

„Számomra a legfontosabb a folyamatost fejlődést látni. Azt, hogy minden nap tettünk egy újabb lépést előre, ismét jól dolgoztunk az edzésen, vagy a meccsen. Természetesen fontos volt, hogy októberre már ne csak a hazai bajnokságban érjük el a versenyképes szintet, hanem a BL szintjén, de itt is minden nap hozzá kell tennünk valamit a teljesítményünkhöz, hogy tavaszra elérjük a kívánt csúcsformát. Akkor kell majd igazán jól teljesítenünk.”

A folytatásban a csoport másik nehéz ellenfele, a dán Midtjylland következik, hazai pályán. A mérkőzésre még kaphatók kék bérletek és jegyek online és a győri Látogatóközpontban.
 

Bajnokok Ligája csoportkör 2. forduló

Győri Audi ETO KC - FC Midtjylland

2015. október 25. vasárnap, 19.00 

Audi Aréna Győr

 Hajrá ETO!