Ambros Martín így látja a felkészülést: „Nagyon fontos számunkra a hét végi győzelem, hiszen a csoportunkban szoros az állás jelenleg, és ahhoz hogy kedvező helyről várhassuk a negyeddöntőt, erre a két pontra nagy szükségünk lesz. Az ellenfelet részletesen kielemeztük, látjuk, hogy nem lehet őket fél vállról venni, múlt héten szoros meccset játszottak a Midtjyllanddal. Ezen kívül nekik nem is olyan sűrű a meccsprogramjuk, többet tudnak készülni a BL-re mint mi, akiknek hét közben még kemény bajnoki meccsen is helyt kellett állnunk. A játékosaink közül van aki visszatér sérülésből, Misi már kész lesz vasárnapra a játékra, Szimó ugyan már elkezdett edzeni, de ő még nem utazik velünk. Yvett játéka kérdéses még, ő a keddi mérkőzés óta pihenteti a bokáját, de reméljük, vasárnapra rendbe jön.”

Kovacsics Anikó nyilatkozata: „Végre 100%-os edzésmunkát tudok végezni, már nagyon vártam. Kicsit még érzem ugyan a terhelést a vádlimban, de ez valószínű azért is van, mert pihentettem az utóbbi 2 hétben. Bízom benne, hogy vasárnap már jelentősen tudok segíteni a csapatnak, amire nagy szükség van a jelenlegi szűkös helyzetben. Néztük az ellenfél játékát, skandináv, gyors kézilabdát játszanak, fiatal, lelkes csapat. Tavaly ugyan játszottunk velük, de eléggé kicserélődtek, így nagyon kell rájuk figyelni. Természetesem nyerni megyünk, mindent beleadunk, és reméljük, megszerezzük a pontokat.”

EHF Női Bajnokok Ligája Középdöntő 2. forduló

Savehof - Győri Audi ETO

2016. január 17. 16.15, Partille (Svédország)

Játékvezetők: Victoriia Alpaidze, Tatyana Berezkina (RUS)

EHF ellenőr: Kristjan Halldorsson (ISL)

A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti, továbbá honlapunkon élő szöveges tudósítást adunk.

Hajrá ETO!