A versenysorozat negyedik fordulójában 16 csapat csap össze, ebből egy mérkőzést már decemberben lejátszottak, amely a Békéscsaba győzelmével végződött. Szerdán 7 Magyar Kupa meccset rendeznek, amely mind csapatunknak, mind a Dunaújvárosnak az első idei kupameccse lesz. 

Ellenfelünk idén jó szériával kezdett, amelyből a legnagyobb bravúrként az EHF-Kupa továbbjutás emelhető ki. Sajnálatos módon két magyar csapat csapott össze a nyolcaddöntőben, ahol az összesítésben a Siófokkal szemben végül a Kohász jutott tovább. A csapatban egy személyi változás is történt január folyamán: beállósposztra Horváth Bernadett érkezett Székesfehérvárról Takács Bianka helyére.

Az ETO-lányok a szombati győzelem és hosszú utazás után egy nap pihenőt kaptak, és ma egy, holnap pedig két edzéssel készülnek a szerdai mérkőzésre. 

Női Kézilabda Magyar Kupa IV. forduló

Győri Audi ETO KC - Dunaújvárosi Kohász KA

2016. január 27. szerda 18 óra, Audi Aréna Győr

Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor

A mérkőzést televízió nem közvetíti, honlapunkon élő szöveges tudósítást adunk. A mérkőzésre a zöld és arany bérletek érvényesek. A jegyértékesítés folyamatosan zajlik, a magyar bajnoki jegyárakon. A családi kedvezményes jegyeket erre a meccsre is igénybe lehet venni.

Hajrá ETO!