Nagyon bekezdett a Buducnost saját otthonában, az első félidő feléig csak két gólt engedtek lányainknak. Kissé lassú volt a támadójátékunk, Ambros az időkérésnél gyorsabb játékot kért a lányoktól. A változást 8-2-nél végül a védekezésünk feljavulása hozta meg, amelynek eredményeképpen nem engedtük lövéshez az ellenfelet, ellenben zsinórban négy gólt dobtunk. Ambros keverte a lapokat, változtatta a pozíciókat, így a félidő második felében 9-9-nél sikerült kiegyenlíteni, és végtelenül okos, taktikus játékkal a vezetést is megszerezni. Kari bravúrokkal segített a kapuban, több ziccert is védett. Szerencsére a játékvezetők kézben tartották a meccset, több kiállítást is ítéltek az agresszív hazai védekezésnek.

A második félidő hasonló forgatókönyvvel játszódott, a Podgorica ugyanúgy hatgólos előnyt szerzett. Az ETO-lányok ezúttal is behozták a lemaradást, de kiegyenlíteni ezúttal nem sikerült. Talán ez lehetett az oka, hogy 1-2 ziccerünk kimaradásával végül a Buducnost tudta koncentráltabban végigjátszani a meccset, és három góllal megnyerni. Kari a második félidőben is fantasztikus teljesítményt nyújtott, több ziccert is hárított, és biztató Duda teljesítménye, aki hét góljával a legeredményesebb játékosunk volt ma. A végeredmény 25-22.  

Ambros Martín így nyilatkozott a meccs után: "Nem jól kezdtük a meccset, nem voltuk eléggé okosak támadásban és ez kihatott a védekezésünkre is. Amikor elkezdtük járatni a labdát széltől szélig, akkor végre megtaláltuk a helyeket a lövésekhez, és elkezdtük lőni a gólokat. A második félidőben nem csapathibák, hanem egyéni hibák miatt ment el az ellenfél, úgy gondolom, hogy olyan hibákat vétettünk, amit a BL-címvédővel szemben nem engedhetünk meg. Bár nyerni nem sikerült, de biztatónak vélem a jövő tekintetében, hogy szoros eredményt sikerült produkálnunk a komoly ellenfél otthonában."