Szinte a teljes keretre számíthat a szombati edzőmeccsen Ambros Martín vezetőedző. A Vác elleni mérkőzést a nézőtérről figyelő olimpikonok már pályára lépnek Székesfehérváron, így jelentősen megerősödik a keret.
"Örömteli, hogy végre teljes létszámban edzhettünk, és hogy végre mindenkire számíthatok mérkőzésen is." - mondta a vezetőedző. - "Jó meccsre számítok, hiszen a Fehérvár számára fontos ez a meccs, hiszen jövő héten már tétmeccset kell vívniuk, mi pedig elkezdhetjük az összeérés folyamatát." - folytatta Martín mester.

Első meccsén lép majd pályára zöld-fehérben Nora Mörk, aki már nagyon várta ezt a pillanatot: "Már vártam, hogy Győrbe érkezzek. A társakat jól ismerem, hiszen egyrészt honfitársaim is játszanak itt, a többiekkel pedig sokszor játszottunk egymás ellen ellenfélként. A közeg remek, jó hangulat vesz bennünket körül, éppen ezért nagyon várom, hogy hazai pályán is bemutatkozhassak.”

A találkozót a hazai csapat kérésére zárt kapuk mögött rendezik, de honlapunk szöveges tudósítással jelentkezik majd a helyszínről.