Pigniczki Krisztina csapata végig magabiztos játékkal nyerte a tornát az U14-es korosztályban. Az edzőnő szerint nagyon bátran játszottak tanítványai, s nagyszerű csapatmunkával hódították el a kupát. A legjobb kapus címet Holczinger Petra kapta.

Pánczélné Ruskó Katalin csapata szintén az U14-es korosztályban indult. A csoportkörben még ugyan vereséget szenvedtek a tatabányaiak ellen, de a harmadik helyért vívott csatában, nagy küzdéssel legyőzték a hazaiakat. A 2004-ben született lányokkal maximálisan elégedett volt a trénerük

U11-es korosztályban Horváth János edző irányította a csapatot. Folyamatosan javuló, jó játékkal jutottak el a döntőig, ahol 4 góllal maradtak alul a Tatabányai Dózsa ellen. Így a második helyet szerezték meg. A felkészülési torna szintén jól szolgálta a gyerekek felkészülését. A torna gólkirálya Gönczöl Vivien lett 40 góllal.

Hoffmann-né Czérna Erzsébet irányította az U10-es korosztálynak kiírt versenyben I. helyen végzett ETO csapatot. A tatabányai születésű edzőnő számára ez a torna egyben lehetőséget adott a nosztalgiázásra is, hiszen találkozhatott régi nevelőedzőivel is. Kiemelte, hogy a játékosai igazi csapatként küzdöttek, segítették egymást. Különdíjasok: Horváth Lili (a torna legjobb játékosa). Vulcz Vanessza és Ráth Borbála (bekerült a torna válogatottjába)

Ugyanebben a korosztályban indult Fekete Kitti csapata, akik idősebb korosztályban indultak a játéklehetőség, gyorsabb tempó és a tanulási lehetőség érdekében. A tornán végül a 8. helyen végeztek. A gólkirálynői címet sikerült elhozni Vajda Luca személyében, a torna válogatottjába pedig Czébán Stella került be.

Gratulálunk csapatainknak és edzőiknek!