2017 márciusa korántsem telt el eseménytelenül a Győr Audi ETO KC felnőtt csapata háza táján – Bajnokok Ligája és magyar bajnoki mérkőzéseken felül játékosaink egy része válogatott felkészülési héten is részt vett – azonban mi sem szépítené meg jobban április első hétvégéjét, minthogy a győri lányok tizenharmadik alkalommal is a csúcsra érjenek, és a hagyományokhoz hűen megvédjék kupagyőztes címüket, maguk mögé utasítva ellenfeleiket a Magyar Kupában.
Az elkövetkező időszak nem a pihenésé lesz, sőt mondhatni, a szezon legfontosabb szakaszához érketzünk – minderről Ambros Martin vezetőedzőt és a csapatkapitányt, Görbicz Anitát faggattuk.

Ambros Martin: „Kemény hétvégének nézünk elébe, és nem is csak a hétvégére, hanem a szezon ezen szakaszára különösen igaz a sorozatterhelés, mellyel meg kell küzdenünk, miközben a legfontosabb összecsapások épp ekkor várnak ránk mind a magyar bajnokságban, mind a Magyar Kupában, jövő hétvégén pedig már Bajnokok Ligája negyeddöntős mérkőzést vívunk. Néhányan küszködnek is kisebb sérülésekkel – Hársfalvi Julcsi és Jana Knedlikova – a fokozott terhelés miatt, de igyekszünk hatékony megoldást találni a hiányukra, mindenki plusz energiákat mozgat meg a csapat közös céljainak elérése érdekében. Elődöntős ellenfelünk a Debrecen együttese lesz szombaton a Magyar Kupában, úgy tudom, nagy elvárásokkal érkeznek Kecskemétre, sikeres szereplésük nagy lépést jelenthet egy jövőbeni európai szintű szereplés felé. A négyes döntős lebonyolítású versenyrendszer mindig nagyon kemény és nagy meglepetéseket is hordozhat magában, de természetesen nagy erőkkel készülünk, hogy megvédjük címünket.”

Görbicz Anita: „Úgy gondolom jól állunk a felkészülést illetően, egyre jobb formában vagyunk. A hétvégi Magyar Kupában nagyon fontos, hogy már az első meccsen is koncentráltan álljunk a feladathoz, nagyon összeszedetten kell játszanunk, ha le akarjuk győzni az egyre jobb formát mutató elődöntős ellenfelünket, a Debrecent, hogy bejuthassunk a vasárnapi döntőbe. A Magyar Kupa FinalFour kétnapos tornája remek felkészülést jelent számunkra a Bajnokok Ligája negyeddöntő előtt és bízom benne, hogy idén is sikerül elhódítanunk a kupagyőztes címet.”

A program az alábbiak szerint alakul:
Április 1. szombat:
14:10 Győri Audi ETO KC – DVSC-TVP
16:10 FTC-Rail Cargo Hungaria – Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Április 2. vasárnap:
13:45 Bronzmérkőzés
16:00 Döntő

Szurkoljunk a győri lányok sikeréért, hogy ismét elhódítsák a Magyar Kupát!
Hajrá ETO! Hajrá Győr!