Az OSB-sikereket követően a csapat edzőjét, Bordásné Horváth Mariannát szólaltattuk meg.
Bordásné Horváth Marianna: „Az Országos Nyílt Serdülő Bajnokság jelenlegi szakaszában egy nyolc csapatból álló csoportban szerepeltünk, mind a húsz bajnoki mérkőzésünkből veretlenül jutottunk tovább, ami azért különösen nagy szó, mert tizennégy emberrel sikerült mindezt elérnünk – köztük olyan játékosokkal, akik még csak első évüket töltik Bercsényis diákként, a csapat másik fele azonban igazi húzóemberekből állt össze. Ezúton is gratulálok a lányoknak, szép eredményt értünk el!”

Gratulálunk a lányoknak és edzőjüknek, további sok sikert kívánunk nekik az Országos Nyílt Serdülő Bajnokság hátralévő szakaszában!