1.félidő
A győriek a következő felállásban kezdték a találkozót: Görbicz, Amorim, Oftedal, Tomori, Knedlikova, Althaus, Kiss

Jezic jóvoltából a hazai csapat neve mellett jegyezhetjük a találkozó első gólját. Görbicz hamar válaszolt, Oftedal találatával pedig már vezetéshez is jutottak a zöld-fehérek. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a gólgyártásban, 5-3-as vendég vezetésnél Lars Rasmussen felhasználta első időkérési lehetőségét, a hazaiak tartották a lépést Tomoriékkal. A 17. percben egyenlített a Siófok, majd két góllal is elléptek. Ambros Martín időt kért, a győriek négy perccel az első játékrész vége előtt át is vették a vezetést (11-12). A küzdelmes mérkőzés félidei szünetére háromra növelték előnyüket a győri lányok.
Félidei eredmény: 12-15

2. félidő
Gyors hazai góllal indult a második játékrész, a mérkőzés 36. percére faragott a hátrányán a Siófok (16-17). Puhalák szélről többször is eredményes volt, Mörk betörésből szerzett bombagólt a szép számú győri szurkolótábor örömére. Althaus is remekül kihasználta helyzeteit, négy gólra nőtt a győriek előnye a második félidő feléhez közeledve. Néhány könnyű gólnak köszönhetően bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt felzárkózott a hazai együttes (24-24). Mindkét csapatot a harcosság jellemezte védekezésben, ezt a kétperces kiállítások nagy száma - tíz - is bizonyítja. Görbicz biztos kézzel értékesítette a megítélt büntetőket. Szoros csatában, Ferenczy utolsó pillanatban szerzett góljával végül döntetlen eredmény született.
Végeredmény: 30-30

Győri gólszerzők: Hansen 2, Mörk 4, Görbicz 5, Oftedal 5, Amorim 4, Althaus 2, Tomori 2, Broch 1, Puhalák 5