(...)

Ma 18 órától hazai pályán játssza az év utolsó bajnoki mérkőzését a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A Tisza-parti együttes vendége a Győr lesz, amely eddig tizenkét mérkőzést játszott, s ez alapján a 10. helyet foglalja el a tabellán. A Pick Szegedben egészen biztosan továbbra sem lépnek pályára a sérültek – Andjelkovics, Bakos, Berta –, s elképzelhető, hogy Puljezevics sem áll majd a kapuban, hiszen a kitûnő formában lévő portásnak változatlanul fáj a dereka. Ráadásul kérdés, a csapatnak mennyire sikerült kihevernie a szerdai Tatabánya elleni Magyar Kupa-mérkőzésen elért döntetlen (33–33), s ezzel együtt kupavédőként való kiesés miatti újabb kudarcot. Három nap alatt ugyanis búcsút kellett inteni úgy a nemzetközi, mint a hazai kupának. Az előbbiben csak a pech ütötte el Zoran Kurtes edző csapatát a továbbjutástól.

Annak ellenére nem szabad lebecsülni a Győrt, hogy az eddigi bajnoki mérkőzésein mindössze három győzelmet szerzett, s egyetlen döntetlenjével hét pontot sikerült gyûjtenie. Egyet azonban nagyon tudnak a Rába-parti kézilabdások is: az első pillanattól az utolsóig lelkesen küzdeni. Tóth László edző pedig mindig kitalál valami meglepetést, amivel esetleg nagyon nehéz perceket okozhat a szegedi játékosoknak.

(...)