A zöld-fehérek a szezon első idegenbeli mérkőzését az MTK Budapest ellen vívják. A fővárosi együttes a K&H női kézilabda liga első fordulójában a Siófok csapatával találta szembe magát, mely 34-18-as vendég vereséggel végződött. A találkozó kapcsán az MTK vezetőedzője, Golovin Vlagyimir kissé elégedetlenül nyilatkozott játékosai teljesítményéről, úgy véli, csapatának még idő kell, hogy összeforrjon. Az újabb kihívás azonban nem várat sokat magára, hiszen Ambros Martín tanítványai nem épp arról híresek, hogy megkönnyítenék ellenfeleik dolgát.
„Tavaly, amikor egy komoly BL-sorozat közepén fogadtuk a Győrt, elég jó meccset játszottunk – emlékezett vissza Golovin Vlagyimir vezetőedző. – Ezúttal sem lehet meghatározni a gólkülönbséget, nem érdemes arról beszélni, hogy mi mit szeretnénk, úgyis az lesz a pályán, amit a Győr akar. Ha a támadójátékot akarják gyakorolni, kevesebb lerohanásuk lesz. Ha a lerohanásokat gyakorolnák, végig futni fognak. Tényleg a világ legjobb csapatáról van szó, mi majd igyekszünk élvezni a játékot. Még nincs teljesen kész a csapatuk, van pár új játékosuk, akik nagyon szeretnének bizonyítani: ez látszott az első, Debrecen elleni bajnokijukon is, az ellenfél minden hibáját megbüntették.” 
(Forrás: www.mtk.hu)

Az MTK-Budapest–Győri Audi ETO KC találkozóra 2017. szeptember 16-án (szombaton) 18 órai kezdettel a fővárosi Elektromos Csarnokban, az Altmár Kristóf – Horváth Márton játékvezető-páros vezényletével kerül sor.
A mérkőzés alakulása írásos tudósítás formájában az MKSZ honlapján követhető nyomon.

Hajrá ETO! Hajrá Győr!