1. félidő
A kapuban Grimsbö, előtte Groot, Görbicz, Broch, Amorim, Mörk és Bódi kezdte a találkozót. Az első győri támadásból eredményesek voltak a győriek Brochnak köszönhetően, majd Groot villant zsinórban kétszer, ezután Amorim következett. Nagyon jól működött a mérkőzés elején a zöld-fehér védelem is, több pontatlanságra kényszerítve a hazaiakat, akik nehezen találtak magukra a mérkőzésen. A győri lányok 5-1-es szériáját követően azonban egy majdnem 10 perces rövidzárlat következett Görbiczéknél, amit a franciák kihasználtak, át is vették a vezetést (7-6) a félidő derekán. Aztán ismét változtak az erőviszonyok, ezúttal az Audi ETO szárnyalt, a majdnem 10 perces győri gólcsendet követően ETO-gólszéria következett Amorim-Groot-Amorim egymást követő találata révén, ezzel átvéve a győri vezetést (7-9), majd Puhalák is bemutatkozot. A Brest nem jutott gólhoz 8 percig, Kiss hetest is hárított. Amorimnak köszönhetőn Görbicz büntetőt értékesíthetett a 27. percben (8-13), ami után már csak a hazaiak szereztek találatot, amellyel beállították a félidő 10-13-es eredményét.

2. félidő
Győri szempontból két elvétett Mörk lövéssel kezdődött a második harminc perc, aztán hetest harcolt ki a norvég jobbátlövő, amit Görbicz szokásához híven gólra váltott. A második játékrész első felét a játékvezetők kiállítás kavalkádja, és a fej-fej melletti eredmények jellemezték. A félidő derekán megrázta magát az Audi ETO, és egy 5-1-es szériával elhúztak Amorimnak, Oftedalnak, Mörknek, Grootnak köszönhetően a zöld-fehérek (17-21). A 20. percben szépített a Brest (19-21), amit Ambros Martín timeoutja követett. Althaus lőtte a 22. vendég gólt Amorim szép átadását követően. Aztán Groot érkezett ütemtelenül ellőtt labdájával; 6 találatával a mezőny legjobbja címre tört (20-23). Oftedal második bombájával öt volt közte (20-25) a 25. perc felénél, amikor a francia mester magához intette játékosait. A 28. percre szépítettek a hazaiak, kettő volt közte (23-25). A vége előtt egy perccel Bódit kiállították a játékvezetők. Görbicz első akciógóljával zárult a mérkőzés 23-26-os a végeredménnyel, Győri Audi ETO győzelemmel.

Ambros Martín: "Nehéz meccset játszottunk ma. Gratulálok az ellenfélnek, de ilyen meccsre számítottunk. Kemény, de jó tapasztalat volt ez a mai összecsapás, mert úgy tudtunk nyerni, hogy nem a legjobb játékunkat nyújtottuk. A csapat a kulcsmomentumokban higgadt maradt, ezáltal sikerült nyernünk. A csoport nagyon nehéz, mindig mindenhol a legjobbat kell  nyújtanunk."

Gratulálunk, szép volt Lányok!

Hajrá ETO, hajrá Győr!