1. félidő
A zöld-fehérek az alábbi felállásban kezdték a meccset: Görbicz, Oftedal, Amorim, Broch, Mörk és Bódi, a kapuban Kiss.
A mérkőzés első találatát Micijevic szerezte, Amorim válaszul büntetőt harcolt ki – Görbicz azonban elvétette. Oftedal zsinórban kétszer is betalált, így a negyedik percbe lépve a hazaiak átvették a vezetést (2-1). Amorim is feliratkozott a gólszerzők listájára, majd Klujber büntetőt vétett. Elsőként a vendég Dunaújváros kért időt 5-2-es győri vezetésnél. Mörk bombája vetett véget a néhány perces gólcsendnek, melyet Oftedal folytatott, aki megállíthatatlannak bizonyult a gólgyártásban. A hazaiak első kétperces kiállítását Fodor szerezte – a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy szándékosan ért lábbal a labdába. Kiss parádés védések sorát mutatta be, majd 10-6-nál Ambros Martín is élt első időkérési lehetőségével. Két perccel a félidei szünet előtt már hatgólos előnyre tett szert a győri együttes, majd Mörk időntúli hétméterese után a félidő állása 13-6 lett.
Félidei eredmény: 13-6

2. félidő
Klujber találatával indult a második játékrész, majd Oftedal és Amorim is betalált – nyolcra nőtt a győriek előnye (16-8). Grimsbö ziccert hárított, Oftedal elemében játszott, többször is végigrobogott a pályán és könyörtelenül kihasználta a kínálkozó helyzeteket. Fodor találatával kilencre nőtt a különbség a zöld-fehérek javára, a 43. percben 22-12-nél a győri szurkolótábor rászámolt az ellenfélre. Második időkérési lehetőségét is felhasználta a vendégek vezetőedzője, majd Mörk két percre a kispadra kényszerült. A hazaiak kihagyott hétmétereseinek sorát Bódi törte meg, aki egy remek ejtéssel túljárt Tomasevic eszén. Öt perccel a mérkőzés vége előtt 13 gólos előnyre tett szert a hazai csapat – Ambros Martín bátran fiatalíthatott, Pál és Afentaler is góllal mutatkozott be (29-15). Az utolsó percekben faragott a hátrányán a Dunaújváros, így 29-17-es végeredménnyel zárult a találkozó.
Végeredmény: 29-17

Nézőszám: 3091 fő
 


Ambros Martín: „Nagyon nehéz százszázalékosan elégedettnek lenni, mikor ilyen remek ellenféllel találtuk szembe magunkat. Nagyra értékelem azt a munkát, amit a játékosaim nyújtottak, főleg védekezésben. Azt gondolom, nagyon sokat segítettünk a remek védőmunkával kapusainknak, akik szintén jó napot fogtak ki. Gratulálok ellenfelünknek és sok sikert kívánok nekik az EHF-kupában.”

Stine Oftedal: „Nagyon jól éreztem magam ezen a mérkőzésen, a védekezésünk nagyon jól működött, és azt hiszem jól meg tudtuk oldani azokat a dolgokat is, amiket a találkozó előtt megbeszéltünk. Voltak hibák, amiket nem kellett volna elkövetnünk, de ez nem zavart össze minket, a következő feladatra koncentráltunk.”

György László: „Készültünk, amennyit kellett, de világos volt számunkra, hogy kivel fogunk játszani. Jövő héten és az azt követő héten nagyon fontos kihívások várnak ránk, azokra fókuszálunk elsősorban. Voltak jobb periódusaink, azonban úgy gondolom, nem mindenki hozta ki magából a maximumot, ezen mindenképp változtatnunk kell az elkövetkező hetekben.”

Dombi Luca: „Mindig nagyon nehéz az ETO ellen játszanunk, nagyon sok hibát követtünk el, sokszor ellenfelünk kezébe adtuk a labdát, ha ezek nincsenek, úgy gondolom lehetett volna kisebb is a különbség a végére.”