Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt időszak kiváló eredményei alapján egyesületünk viselheti a megtisztelő „A hónap műhelye” címet. A díjátadóra 2017. november 3-án (pénteken) a Magyar Olimpiai Bizottság székhelyén került sor – a Győri Audi ETO KC képviseletében a klubelnök, dr. Bartha Csaba mondott köszönetet az elismerésért. Az utánpótlás mezőnyben elért sikerekben aktív szerepet vállaló Afentaler Sára, Gerháth Kincső, Pál Tamara, Szilovics Fanni és Varga Emőke is büszkén elevenítette fel a helyszínen emlékeit az elmúlt időszakról.

A havi díjazott abból az öt szakosztályból kerül ki, amelyet a díj alapítói a birtokukban lévő információk, az olvasóktól, a kluboktól, a sportági szakszövetségektől és egyéb sportszervezetektől érkező jelölések nyomán szavazásra felterjesztettek. Az erkölcsi elismerés mellett anyagi díjazás is megilleti a havi győztes, amely 500.000 Ft értékű Decathlon sportszervásárlási utalványt jelent.
A verseny havi győztesének megválasztása mellett a csapatsportágak tehetséggondozó bázisait negyedévente külön is értékelik és díjazzák, valamint az éves összteljesítmény alapján „Az év műhelye” cím is kiosztásra kerül, mely kétmillió forintos pénzdíjat jelent a Decathlon Magyarország jóvoltából. A hónap műhelye cím megtisztelő birtokosaként a Győri Audi ETO KC esélyes „Az év műhelye” díj elnyerésére is, melyet kuratóriumi döntés alapján ítélnek majd oda.

Büszkék vagyunk arra, hogy klubunk utánpótlás-rendszerében olyan tehetségek formálódnak, akik szorgalommal és alázatos munkával kiemelkedő sikereket érnek el hazai és nemzetközi szinten egyaránt, ezzel is öregbítve egyesületünk hírnevét. Győrben napról-napra, hétről-hétre kemény munka folyik, melynek hatékonyságáról mi sem árulkodik jobban, minthogy a 2017/2018-as szezon eddig eltelt fordulóit követően utánpótlás csapataink rendre korosztályuk versenyrendszerének élén állnak. Kiválóságaink közül többen az EYOF-győztes csapat tagjaként, valamint az ifjúsági EB bronzérmeseként zárták a nyarat, s azóta is nap mint nap keményen dolgoznak, hogy újabb szép eredményeket érhessenek el.

Edzőink és játékosaink munkájához kitartást, s további sok sikert kívánunk!