Nagy érdeklődés fogadta a 2017. december 6-án kezdődő, a zöld-fehér együttes hazai bajnoki és nemzetközi kupa mérkőzéseire szóló belépők értékesítését. Érdemes résen lenni, a jegyek egyre fogynak!

A bajnoki találkozók sora mellett a BL-ben is nagy feladatok előtt állnak Ambros Martínék, újoncot köszönthet ugyanis az EHF Női Kézilabda Bajnokok Ligája versenysorozat a dán bajnok Nykobing Falster Handboldklub személyében. Jakob Larsen csapatával hamarosan a zöld-fehérek is összecsapnak a középdöntőben, ismerjük hát meg őket egy kicsit közelebbről!

Az NFH – Nykobing Falster Handboldklub együttese a 2016/2017-es szezonban első nemzetközi szereplése alkalmával máris az EHF Kupa elődöntőjéig menetelt, hazai vizeken pedig a klub történetében első alkalommal zsebelte be a dán bajnoki és a Dán Szuperkupa-győztes címet.
A majdnem százszázalékban északi játékosokat tömörítő együttes a 2017/2018-as BL-szezonban olyan neveket győzött le hazai pályán a csoportkörben, mint a nemzetközi porondon jóval rutinosabbnak számító CSM Bucuresti vagy épp az RK Krim Mercator csapatát.

2017. február 5-én (hétfőn) 19 órakor a Győri Audi ETO KC is felavatja az újonc BL-szereplőt az Audi Aréna Győrben, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!


A Rába-parti együttes további mérkőzéseinek időpontjairól honlapunk nyitóoldalán, az eseménynaptárban tájékozódhatnak!


Még nem késő, hogy felejthetetlen élményt ajándékozzon szeretteinek karácsonyra!
Keresse fel weboldalunk jegyinfó felületét a jegyvásárlással kapcsolatos további részletekért!