A magyar bajnokság élmezőnyéhez felzárkózó GVM Europe-Vác remekül vette a 2017/2018-as szezonban az ezidáig útjába gördülő akadályokat – nyolc mérkőzés után hat győzelem és két vereség adja ki a mérlegüket. Izgatottan várjuk, mire lesznek képesek a címvédő zöld-fehérek ellen.

A mérkőzés előtt pénteken kondiedzésen vettek részt a zöld-fehérek – Bódi Bernadett, Görbicz Anita és a másodedző, Danyi Gábor a hétvégi összecsapással kapcsolatban nyilatkoztak.
„Jó lesz végre hazai közönség előtt pályára lépni, igaz, még nem vagyunk a legfrissebbek, de úgy gondolom, napról napra egyre jobb formában leszünk.” – vélekedett a győriek jobbszélsője.
A csapatkapitány, Görbicz Anita elmondta, eleinte nehéz volt visszarázódni a rendes kerékvágásba, de azóta töretlen lendülettel készül a csapat az előttük álló kihívásokra. Danyi Gábor is hasonlóképp vélekedett – „nagyon jó érzés, hogy újra együtt vagyunk és majdnem teljes a csapat.”

A Győri Audi ETO KC – GVM Europe-Vác magyar bajnoki találkozóra 2018. január 7-én (vasárnap) 18 órai kezdettel az Audi Aréna Győrben, a Hantos Dorina – Rózsahegyi Brigitta játékvezető-páros vezényletével kerül sor.

Kapunyitás két órával a kezdősípszót megelőzően, 16.00-kor.

A mérkőzés alakulása írásos tudósítás formájában az MKSZ honlapján követhető nyomon.
Jegyértékesítéssel kapcsolatban weboldalunk jegyinfó felületén tájékozódhatnak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Hajrá ETO! Hajrá Győr!
 

Az interjúkat tartalmazó beharangozó videót itt tekinthetik meg: