1. félidő
A győriek az alábbi felállásban kezdték a 2018-as év első találkozóját: Görbicz, Amorim, Oftedal, Broch, Mörk és Knedlikova, a kapuban Grimsbö.
A mérkőzés első találatát a vendég együttesből De Souza szerezte (0-1). Mörk könyörtelenül értékesítette ziccerét, majd Broch és a sérüléséből visszatérő Knedlikova is beszállt a gólgyártásba. A találkozó 10. percében 5-1-nél Helembai faragott csapata hátrányán, Knedlikova ekkorra már négy gólnál járt. A zöld-fehérek remekül forgatták csapatukat, s rendre éltek is a kínálkozó lehetőségekkel – Görbicz, Groot, Tomori és Amorim is bemutatkozott. A 25. perc végére ötgólos előnnyel érkeztek a győriek (12-7). A félidő végére vendég oldalon egy, míg a hazaiaknál további öt találat született – így magabiztos kilencgólos előnnyel vonulhattak a zöld-fehérek a szünetre.
Félidei eredmény: 17-8

2. félidő
A második félidőben ott folytatták a győriek, ahol a szünet előtt abbahagyták – Broch, Knedlikova, Oftedal, Görbicz és Amorim góljainak köszönhetően tovább nőtt a hazai előny (22-10). Próbálta tartani a lépést a Vác, Knedlikova, Groot és Görbicz azonban nem hagyta ezt szó nélkül – a mérkőzés 43. percére 27-15-ös állás alakult ki a hazaiak javára. De Souza hetedik találatával kozmetikázott az eredményen, a mérkőzés csúcspontját azonban egyértelműen győriek csapatkapitánya, Görbicz Anita 2000. magyar bajnoki találata jelentette, amit lerohanásból cunderrel szerzett meg, a közönség vastapssal, állva ünnepelte a játékost. A győriek a végjátékban a fiatal tehetségekkel kiegészülve is megállíthatatlanul meneteltek tovább, végül győzelmet ünnepelhettek.
Végeredmény: 39-25

Hivatalos nézőszám: 4125


Szilágyi Zoltán: „Gratulálni szeretnék a Győrnek a mai teljesítményükhöz, és külön Anitának is a kétezredik góljához. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a mai találkozónak az esélyesei, és pont ezért hiányoltam, hogy bátortalanul kezdtünk, nem tudtunk felszabadultan játszani. Örültem viszont, hogy a második félidőben meg tudtuk néhányszor mutatni, mit is tudunk. Próbáltam mindenkinek játéklehetőséget adni – dolgozunk tovább a saját céljainkért, és további sok sikert kívánok a Győrnek.”

Szondi Zsófia: „Úgy jöttünk ide, hogy nincs veszíteni valónk, azonban nem sikerült megvalósítanunk, amit szerettünk volna. Nem állt össze a védekezésünk és többször hibáztunk támadásban is.”

Ambros Martín: „Gratulálok a Vácnak, nem csak a mai mérkőzés miatt, hanem az egész eddigi szezonban mutatott játékukért. A csapat egy hosszabb szünet után most kezd újra együtt lenni, néhány játékosunknak fizikai és mentális értelemben is szünetre van szüksége, de természetesen fel kell vennünk a bajnoki pontvadászat ritmusát. Örülünk, hogy hétről hétre vissza tudnak térni játékosaink, hiszen nagyon fontos, hogy az egész csapat készen álljon. A mai mérkőzésen védekezésben is több felállást tudtunk gyakorolni, s támadásban is sikerült jól teljesítenünk. Megszereztük a győzelemmel járó két pontot egy remek ellenfél ellen, dolgozunk tovább.”

Görbicz Anita: „Nem sejtettem, hogy közel 2000 gólnál járok, így egy kissé el is érzékenyültem, de természetesen büszkeséggel tölt el. Az első félidő elején elég pontatlanok voltunk, nehezen melegedtünk be támadójátékban, de a védekezés remekül működött. Úgy gondolom, jó ütemben haladunk, várjuk már a BL-mérkőzéseket.”