A zöld-fehérek hazai pályán teltház előtt búcsúztatják a BL-középdöntőt – a záró fordulóban a szlovén RK Krim Mercator Ljubljana együttesét fogadják. A 2018. március 10-én (szombaton) 17:30-kor kezdődő találkozóra minden jegy elkelt – szurkoljanak minél többen a TV képernyők előtt is, hiszen a mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti!
 

Csoportelsőként, egy ponttal a Bukarest és a Rostov előtt helyet foglalva vág neki a Győri Audi ETO KC együttese a BL versenysorozat utolsó középdöntős összecsapásának – március 10-én a csoport ötödik helyén álló Ljubljana csapatát fogadják a győri lányok.
A nemzetközi kupasorozat ezen szakasza rendkívül kétarcú – míg a második csoport utolsó fordulós összecsapásainak eredménye a továbbjutó csapatok kilétén már lényegében nem változtat, addig a zöld-fehérek csoportjában a végső helyezésekért és a negyedik továbbjutó pozícióért is éles harc várható a hétvégén. Amennyiben a mieink győzedelmeskednek a szlovén együttes elleni mérkőzésen, megőrzik csoportelsőségüket és a montenegrói Buducnost Podgorica csapatával találkoznak a legjobb nyolc között.

A középdöntő záró mérkőzése előtt a zöld-fehérek edzésén jártunk – interjúalanyaink Ambros Martín, Fodor Csenge és Tomori Zsuzsanna voltak:
 

A BL középdöntő hatodik, egyben utolsó fordulójának találkozójára 2018. március 10-én (szombaton) 17:30-kor, a macedón Dimitar Mitrevski, Todorovski Blagojche játékvezető-páros vezényletével kerül sor.

Kapunyitás: 15:30


A győri lányok az Audi Aréna Győrben teltház előtt fogadják az RK Krim Mercator együttesét – a fergeteges hangulat garantált!

A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti.

Hajrá ETO! Hajrá Győr!