Eredetileg úgy volt, hogy a kiváló beállós, Simona Spiridon december 27-én hazánkba érkezik, ám elintéznivalói miatt csak egy nappal később, csütörtökön utazik Győrbe, ahol a – formalitásnak tetsző, ám ilyen esetekben elkerülhetetlen – orvosi vizsgálat után aláírja szezon végéig szóló szerződését. Spiridon fél évtizedet húzott le a Hypo NÖ együttesében (innen az osztrák állampolgárság), nyár óta pedig a román bajnok Rulmentul Brasov játékosa volt, innen került az Audi ETO-hoz.
"Ana Djokics és Ana-Maria Lazer személyében két remek beállósunk van, ám az utóbbi időben mindketten sokat bajlódtak sérüléssel – indokolta az új játékos szerződtetését Róth Kálmán, a győriek mestere. – Nagyon kemény időszak előtt állunk, hiszen január elején beindul a Bajnokok Ligája, s sûrû a bajnoki program is. Háromnaponta követik egymást a mérkőzések, nem lesz idő a regenerálódásra. Djokics és Lazer egészségügyi problémái miatt már eddig is problémáink voltak beállósposzton, sokszor kényszerből a fiatal irányító, Temes Bernadett játszott. Bár Temes igazi jolly joker, a BL-ben nem lehet kísérletezgetni, éppen ezért tapasztalt játékosra volt szükségünk, s kapóra jött Simona Spiridon szerződtetésének lehetősége.”

Mindehhez szerencse is kellett, hiszen a Spiridonhoz hasonló kaliberû kézilabdázók ritkán válthatnak klubot szezon közben. A decemberi svédországi Európa-bajnokság legjobb blokkolója (6 mérkőzésen 20 lövési kísérletet sáncolt az osztrák válogatottban, miközben 14 gólt szerzett) a nyáron igazolt Brassóba, ahol új csapatot építettek, be akartak jutni a kontinens elitsorozatába, a Bajnokok Ligájába. Ám a BL csak álom maradt, hiszen a Budapest Bank-FTC legyőzte a román bajnokot a selejtező utolsó körében. A kudarc miatt pedig átértékelődött a Rulmentul egész szezonja, merthogy a romániai címvédésre esélye sincs a csapatnak a bombaerős Oltchim Valcea ellenében. (A Cornexi KEK-ellenfele kimagaslik a mezőnyből, százszázalékos teljesítménnyel vezet a bajnokságban.) Ezért a költségvetés karcsúsításának jegyében megváltak néhány kulcsjátékostól, így Spiridontól is. A 185 centi magas, 78 kilós, 26 éves beállóst több európai élcsapat hívta, szerződtetni akarta többek közt a Fradi BL-csoportellenfele, a Kometal Szkopje is, de az osztrák-román kézilabdázó az ETO-t választotta.

"Egy mérkőzésen továbbra is két beállós lesz a keretünkben, s ha szükség lesz rá, besegíthet Temes is – mondta Róth Kálmán. – Spiridon nemcsak támadásban hasznos, az Európa-bajnokságon is bizonyította, hogy kiváló védőjátékos, vele tovább stabilizálódhat a falunk. Nyelvi nehézségei nem lesznek, hiszen román légiósainkkal természetesen megértik egymást, és németül is beszél. Egyelőre féléves szerződést kötünk, s a tapasztalatok alapján döntünk az esetleges folytatásról.”