A listavezető Győri Audi ETO KC a Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntő hétvégéjén szintén résztvevő Érd együttesével csap össze soron következő magyar bajnoki találkozóján. A K&H női kézilabda liga 18. fordulójában megrendezésre kerülő mérkőzés 2018. március 14-én (szerdán) 19 órakor veszi kezdetét. Élő közvetítés a m4sport.hu online felületén.

A bajnoki tabella harmadik helyén szereplő Érd együttesén a bajnokságban ezidáig csak a Vác, az FTC és a győri zöld-fehérek tudtak fogást találni, legutóbb pedig a Siófok csapatával vívtak szoros csatát, melytől végül győztesként búcsúztak.
Ambros Martín együttese már javában készül a szerdai visszavágóra, s bizton állíthatjuk, hogy van valaki, aki különös érzésekkel lép majd pályára: a szezon elején még érdi színekben szereplő Mireya Gonzalez Alvarez a hét közepén esedékes találkozón már zöld-fehér mezt ölt magára és először játszik hazai pályán az Audi Aréna Győrben.

„Most valóban minden egyszerre történik, hiszen a korábbi csapatom ellen mutatkozom be Győrben. Izgatott is vagyok emiatt, hiszen sok barátom van Érden, viszont alig várom már, hogy az arénában játszhassak. Az elmúlt időszakban jó néhány meccset láttam itt, igaz, még csak kívülről – persze ellenfélként is jártam már az arénában, de azért most biztosan más lesz minden.” – mondta el kérdésünkre Mireya Gonzalez.


A Győri Audi ETO KC-ÉRD magyar bajnoki találkozóra 2018. március 14-én (szerdán) 19 órai kezdettel az Audi Aréna Győrben, a Bacs József – Bóna Szabolcs játékvezető-páros vezényletével kerül sor.
Kapunyitás: 17 órakor


Jegyvásárlásra személyesen a belvárosi Látogatóközpontban nyitvatartási időben, online pedig a www.jegymester.hu felületen van lehetőség.

A találkozót az m4sport.hu online élőben közvetíti.

A mérkőzés alakulása írásos tudósítás formájában az MKSZ honlapján is nyomon követhető.

Hajrá ETO! Hajrá Győr!