A szerdai, hétközepi időpont ellenére közel 4700 szurkoló előtt fogadták a zöld-fehérek az Érd együttesét az Audi Aréna Győrben, a K&H női kézilabda liga 18. fordulójában. Kezdetben fej-fej mellett haladtak a csapatok a gólgyártásban, azonban az első játékrész végére kialakult ötgólos előnyt a győriek tartani tudták a végéig és újabb fontos bajnoki pontokat gyűjtöttek be.
Végeredmény: 31-26

A bajnoki találkozó előtt a Magyar Diáksport Szövetség részéről Dombi Rudolf területi menedzser, a Győri Audi ETO KC képviseletében pedig a klubelnök, dr. Bartha Csaba köszöntötte a középiskolai világbajnokságról aranyéremmel hazatérő bercsényis csapatot és kísérőiket.
A Győri Audi ETO KC akadémista növendékei által elért kiváló eredményhez ezúton is gratulálunk!

Yvette Broch a hétvégi BL-középdöntő záró fordulóját könnyebb bokasérülés miatt hagyta ki, az Érd ellen azonban már játékra jelentkezett – „az elvégzett kezelések, valamint a megfelelő bandázs és rögzítések alkalmassá tették a játékra” – mondta el dr. Balogh Péter csapatorvos.
A kimaradók között szerepelt a még gyógyulófélben lévő Eduarda Amorim, állapotáról a következő információval szolgálhatunk: „Kézközépcsonttörésének jó ütemű gyógyulása mellett a héten megkezdte a labdás edzéseket és amennyiben kezének terhelhetősége megfelelő a hét folyamán az edzések alatt, reményeink szerint a hétvégi, Dunaújváros elleni mérkőzésen már pályára léphet.”
Anne Mette Hansen is csak a lelátóról szemlélte a mérkőzés történéseit –„Ujjsérülés gátolja a játékban, kezelése folyamatban van, reményeink szerint két hét múlva játékra képes lesz.” – számolt be dr. Balogh Péter a győri átlövő távollétének okáról.

 

1. félidő
A zöld-fehérek a Görbicz, Tomori, Althaus, Oftedal, Groot és Bódi felállásban kezdték a találkozót, a kapuban Grimsbö kezdett.
A találkozó első gólját Signate szerezte a vendég csapatból, majd Krpez-Slezak találatával kettőre növelte előnyét az Érd (0-2). Az első győri gól a negyedik perc közepén született Oftedal jóvoltából, majd Krpez-Slezak, Groot és büntetőből ismét Oftedal talált be, döntetlenre alakítva az állást (3-3). Kiss átlövésből talált be, Oftedal, Tomori és Groot folytatta a győri gólgyártást (6-4). Folytatódott az adok kapok, ismét egyenlített az Érd, azonban a 18. percben már 10-7 állt az eredményjelzőn a hazai csapat javára. Az érdiek próbáltak felzárkózni, a zöld-fehérek azonban keményen ellen álltak, állandósulni látszott a háromgólos különbség, mely a félidei szünetre Groot, Oftedal remek helyzetkihasználásának köszönhetően ötre nőtt.
Félidei eredmény: 19-14

2. félidő
Vendég oldalról Kiss góljával indult a második játékrész, majd Oftedal duplázott (21-15). Tóth találatát Broch és Oftedal nem hagyta szó nélkül, majd Bulatovic, Oftedal, Szabó és Krpez-Slezak is betalált – a 41. percben hatgólos előnyre tett szert Ambros Martín együttese. Az Audi Aréna Győrben debütálva González is pályára lépett zöld-fehér színekben, s hamar be is mutatkozott – Szabó és Kiss válaszolt (25-20). Háromra faragta hátrányát az Érd – Ambros Martín élt is első időkérési lehetőségével. González, Broch és Oftedal góljaival hatra nőtt a különbség bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt (28-22). Krpez-Slezak triplázott, majd Groot szintén zsinórban három találattal örvendeztette meg a lelkes hazai közönséget– a győri irányító 12. találatát szerezte büntetőből (31-25). Az utolsó másodpercekben Kiss még betalált, ezzel kialakult a 31-26-os végeredmény.
Végeredmény: 31-26

Hivatalos nézőszám: 4657 fő
 

Szabó Edina: „Gratulálunk a Győrnek a győzelemhez. Nehéz mérkőzésre számítottunk, meg voltak a céljaink, melyek alapján pozitívan értékelhetjük a találkozó végkimenetelét. Nagyon jó kapusteljesítményt nyújtottunk, elégedett vagyok a csapat dinamikájával és harcosságával is. További sok sikert kívánok az ETO-nak!”

Krpez-Slezak Katarina: „Gratulálok a Győrnek. Nagyon boldog vagyok, mert egy újabb lépést tettünk előre, jobban játszottunk, mint a legutóbbi mérkőzésünkön. Voltak jobb és rosszabb pillanataink, de ha ugyanígy harcolunk tovább, remek eredményeket érhetünk el. Sok sikert kívánok a Győrnek a BL-ben!”

Ambros Martín: „Számítottam arra, hogy hullámzó teljesítményt nyújtunk, hiszen egy remek csapattal találtuk szembe magunkat. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen azt a teljesítményt ugyanolyan magas szinten folytatni, mint ahogy azt tettük az elmúlt időszakban. A legfontosabb, hogy sikerült nyernünk egy nagyon jó ellenfél ellen és meg voltak a találkozó pozitívumai, gratulálhatunk magunknak is, hiszen a kitűzött célunkat sikerült elérnünk.”

Nycke Groot: „Soha nem egyszerű az Érd ellen játszani, mindig nagyon komoly nyomás alá helyeznek minket. Hasonló volt a mérkőzés képe számunkra is,  voltak jobb és rosszabb pillanataink, és egy percig sem éreztük, hogy ez a győzelem már a zsebünkben van, küzdenünk kellett érte.”