A Győri Audi ETO KC norvég irányítója a március 25-ei Horvátország elleni EB-selejtező első félidejében egy beugrásos lövést követően rosszul ért talajt, bal bokáját fájlalva hagyta el a pályát. Az orvosi vizsgálatok 10 nap pihenőt írtak elő a játékosnak, így a hétvégi Török Bódog Női Magyar Kupa négyes döntőjét biztosan kihagyja.

A sérülésekkel sújtott zöld-fehérek kiemelten fontos időszak előtt állnak mind a hazai bajnokságot és kupaszereplést, mind pedig a nemzetközi porondon zajló megmérettetéseket illetően, s korántsem könnyíti meg helyzetüket, hogy újabb kulcsjátékosukat, Stine Oftedalt kénytelenek rövid időre nélkülözni.

„Stine Oftedal vasárnap válogatott mérkőzésen megsérült, az ezt követő orvosi vizsgálat törést nem igazolt. Győrbe történő visszaérkezését követően a játékos ma reggel kontrollra jelentkezett, a dokumentált stabilitási vizsgálat alapján bal bokájában részleges szalagsérülés véleményezhető. Rögzítő viselése mellett megkezdtük a fizikoterápiát, legkorábban 10 nap múlva kezdheti meg a sportintenzitású terhelést, egy hét múlva kontroll vizsgálatot végzünk.” - nyilatkozta dr. Balogh Péter csapatorvos.

Jobbulást és mihamarabbi visszatérést kívánunk, Stine!