A 2017/2018-as kézilabdás szezon a Győri Audi ETO KC felnőtt csapatának kiemelkedő sikerei mellett a klub utánpótlás együttesei számára is remek eredményeket hozott, melyek egy kötetlen hangulatú évzáró vacsorán ismét felelevenítésre kerültek. Gratulálunk és köszönjük áldozatos munkáját utánpótlás edzőinknek és játékosainknak, s minden utánpótlásban dolgozó kollégánknak!

Utánpótlás bázisunk kiváló eredményekkel büszkélkedhet a 2017/2018-as szezonra visszatekintve, volt hát mit ünnepelni a zöld-fehér együttes hagyományos utánpótlás évzáró vacsoráján, melyen a serdülő és ifjúsági korosztály képviseltette magát.
Az esemény megnyitásaként a Győri Audi ETO KC elnöke, dr. Bartha Csaba beszédében méltatta az utánpótlás játékosok és edzőik munkáját és sportsikereit, az idény során tanúsított példamutató hozzáállásukat, majd Róth Kálmán – utánpótlás szakmai igazgató – és Vanyus Attila – örökös tiszteletbeli elnök – közreműködésével éremátadásra is sor került.

EREDMÉNYEINK a 2017/2018-as szezonban

NB I/B felnőtt: 7. hely – edző: Róth Kálmán és Tóth Lászlóné

NB II felnőtt: 5. hely – edző: Bordásné Horváth Marianna

Női ifjúsági I. osztály: 1. hely - edző: Róth Kálmán és Tóth Lászlóné

Női ifjúsági II. osztály: 1. hely – edző: Bordásné Horváth Marianna

Leány serdülő I. osztály: 2. hely

Leány serdülő II. osztály: 2. hely

Gyermekbajnokság LU13 I. osztály: 1. hely – edző: Kun Attila és Ruskó Katalin

Gyermekbajnokság LU13 II. osztály Tóth László Régió Felsőház:

            - 2. hely – edző: Horváth János

            - 3. hely – edző: Gellér Ferenc

            - 4. hely – edző: Kántor Katalin

Gyermekbajnokság LU11 Tóth László régió: 14 mérkőzésből 14 győzelem – edző: Ruskó Katalin

Kisiskolás Bajnokság LU10 Tóth László régió: 17 mérkőzésből 17 győzelem – edző: Fekete Kitti

Kisiskolás Bajnokság LU9 Tóth László régió: 16 mérkőzésből 14 győzelem – edző: Hoffmann-né Czérna Erzsébet

Középiskolás Világbajnokság Katar: 1. hely - edző: Róth Kálmán és Tóth Lászlóné

IV. korcsoportos Diákolimpia Döntő Kisvárda: 2. hely – edző: Kun Attila

III. Korcsoportos Diákolimpia Döntő Kecskemét: 5. hely – edző: Gellér Ferenc

 

VÁLOGATOTTSÁG
Junior válogatott: 3 fő
Ifjúsági válogatott: 5 fő
Serdülő válogatott: bő keretben 11 fő, Göteborgba készülő nyílt U16-os EB-re 4 játékos kapott meghívást. A következő serdülő válogatott 60-as keretébe ismét 11 fő került be.

Gratulálunk edzőinknek és játékosainknak a 2017/2018-as szezonban elért szép eredményekhez, jó pihenést kívánunk a nyári szünetre!