Az Audi ETO vezetése a hosszú távú jövőt szem előtt tartva már most meghosszabbította Róth Kálmán nyár végén lejáró szerződését – jelentette be a klub tegnapi sajtótájékoztatóján Vanyus Attila elnök. A megállapodás értelmében a szakvezető 2010-ig kötelezte el magát a zöld-fehérekhez.
„Róth Kálmánt az ország egyik legígéretesebb edzőjének tartjuk, aki eddig is nagyon eredményesen dolgozott, hiszen két bajnokságot és Magyar Kupát nyert az együttessel. Döntő volt az is, hogy ETO-s kötődésû, amit jelez az is, hogy egy évet leszámítva mindig a klub alkalmazásában állt, legyen szó a felnőttcsapatról vagy az utánpótlásról. Emellett folyamatosan képzi magát, s a szakmán belül is nagy megbecsülésnek örvend" – indokolta a döntést Vanyus Attila.
Róth Kálmán a következőket nyilatkozta: „Három és fél éve vettem át a csapat irányítását, s ez idő alatt, úgy érzem, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztem és a csapat között. Szerencsére az eredmények sem maradtak el, s minden remény megvan arra, hogy a sikerek folytatódjanak" – mondta a szakvezető, aki a hazai címek mellett az EHF-kupában kétszer, a KEK-ben egyszer a fináléig vezette a győrieket.