Audi ETO - DVSC 34:23 (16:13)

A vendégeknél nem lépett pályára a lázzal és hasmenéssel bajlódó Szûcs Gabriella, míg a győri oldalon továbbra is Radulovics Bojana, valamint Bognár Barbara szerepel a hiányzók listáján.
A mérkőzés elején nehezen találta a ritmust a hazai gárda, a Debrecen Orbán vezérletével tartani tudta a lépést a győriekkel, sőt, egy ízben a vezetést is átvette (9. perc: 4–5). Hamar rendezte azonban a sorokat a címvédő, s a játékrész közepén már három góllal az Audi-ETO vezetett (18. perc: 11–8). Ekkor emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek, ám ebből remekül jött ki a győri gárda, hiszen két gólt dobott, s mindössze egyet kapott.
Fordulás után már egy jobban játszó győri csapat volt a pályán, fokozatosan el is húztak ellenfelüktől Görbiczék. Nemcsak a védekezés lett sokkal jobb, a kapuban Guiu is több bravúros védést mutatott fel. A Debrecen ekkor már alig tudta a lépést tartani a győriekkel, a 44. percre tízgólosra nőtt a különbség (26–16). Több kulcsemberét is lecserélte Róth Kálmán, az ETO vezetőedzője, de szerencsére a cserék is jól oldották meg a feladatot.
Összességében egy gyengébb első, valamint egy elfogadható második félidei teljesítménnyel is magabiztosan győzött az Audi-
ETO.

Róth Kálmán: – Az első félidőben még bennünk volt a Cornexi elleni meccs okozta görcsösség. Szünet után hatékonyabb lett a védekezésünk, s ezáltal a támadójátékunk is feljavult. Szerencsére a második félidőben már tudtam pihentetni néhány kulcsemberemet a szerdai Dunaferr elleni találkozóra gondolva.
Bíró Imre: – Megérdemelten győzött a győri csapat.