Klubunk egyik kiváló játékosával, Ryu Eun Hee-vel készítettünk egy hosszasabb interjút, akiről többek között kiderül, hogyan is kezdődött a pályafutása, vagy éppen mivel szeret foglalkozni, amikor nem kézilabdázik. Természetesen ezeken felül további érdekességet olvashatnak a cikkben, ami által kicsit jobban megismerhetik a nagyszerű játékosunkat.

 

Inchon városában születtél Dél-Koreában, mesélnél egy kicsit a gyerekkorodról?

"Szüleim elmondása alapján olyan gyerek voltam, aki nagyon szeretett a labdával játszani. Már gyerekkoromban kezdett körvonalazódni, hogy nagy érdeklődést mutatok a labdajátékok iránt."

Kinek/minek a hatására kezdtél el kézilabdázni? Hogyan kezdődött a pályafutásod?

"Kezdetben focista akartam lenni, annak köszönhetően, hogy nagyon szerettem labdázni, majd édesanyám javasolta azt, hogy próbáljam ki a kézilabdázást is. Az általános iskolában, ahova jártam, volt egy kézilabdacsapat, ott kezdődött minden."

Mennyire népszerű sport a kézilabda a hazádban? Mi fogott meg téged ebben a sportban?

"A kézilabda nem igazán népszerű sport Koreában, ez nem olyan, amit az emberek ismernek vagy szeretnek. Úgy hiszem, azért szerettem meg ezt a sportágat, mert egyfajta labdajátéknak fogtam fel."

2019/20-as szezon egy mérföldkő volt az életedben, hiszen Európába költöztél, hogy a Paris 92-ben folytathasd tovább a pályafutásodat. Nehéz volt meghozni ezt a döntést? Mi volt a motivációd?

"Mindig is az volt az álmom, hogy Európába menjek, és ott kézilabdázzak, meg akartam tapasztalni milyen érzés magasabb szinten játszani."

Miben látod a legnagyobb különbséget az európai és az ázsiai kézilabdázás között? Mennyire lehet ötvözni ezt a két kézilabda kultúrát?

"Úgy vélem, hogy Európában nagyon sok erős csapat van. Kondicionális képességek és gyorsaság tekintetében az ázsiai játékosok nem igazán tudják felvenni a versenyt az európaiakkal, viszont a koreai játékosok a kognitív képességek terén erősek."

Mit szeretnél még elérni Klub és válogatott szinten a pályafutásod során?

"Elsősorban a Bajnokok Ligája, a Magyar Kupa és a Magyar Bajnokság megnyerése a célom, az addig vezető úton pedig minél több tapasztalatot szeretnék szerezni és természetesen szeretnék minél hosszabb ideig sérülés nélkül játszik. Fontos számomra, hogy az edzőm taktikáját minél jobban elsajátítsam, ami azért is érdekes, mert nagyon hasonlít ahhoz, amit gyerekkoromban játszottam Koreában. A dél-koreai kézilabda-válogatott a generációváltás küszöbén áll, szóval én is kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő."

Mivel szereted leginkább tölteni a szabadidőd? Van hobbid?

"Szeretem feltérképezni a környéket vagy kirándulni egy jó nagyot, viszont jelenleg úgy tűnik, hogy ez lehetetlen a sűrű időbeosztás miatt. Hobbijaim közé tartozik a zenehallgatás, különféle figurák készítése vagy éppen legózás, továbbá szeretek különböző játékokkal játszani."

Hogyan jellemeznéd magad a pályán és azon kívül?

"Amikor a pályán vagyok próbálom a legjobbomat nyújtani a meccs alatt, igyekszem a játék ritmusát felvenni, továbbá jól megoldani a szituációkat. Amikor a padon ülök, figyelem a játékosokat a pályán, és átgondolom, hogy nekem mit kellene tennem, valamint teljes szívvel támogatom a csapattársakat, hogy ezáltal is emeljük a csapat morálját."

A nemzeti válogatottban és az ETO-ban is a 11-es mezszámot viseled, miért pont 11?

"Annak idején, amikor csatlakoztam a felnőtt mezőnyhöz, a 11-es számmal ellátott mezt kezdtem el hordani. Nincs semmi különös történet mögötte, a nemzeti válogatottban is a 11-est választottam, szóval ebből a szempontból mondhatjuk, hogy közel áll hozzám. Mostanra viszont már ezt a számot részesítem előnyben."

Már többször játszottál a magyar bajnokságban és a BL sorozatban is hazai pályán, megtapasztalhattad, hogy a szurkolók 8. játékosként állnak a csapat mellett, milyen érzés egy ilyen közönség előtt pályára lépni?

"Koreában soha nem játszottam annyi néző előtt, mint amikor idejöttem. Úgy érzem, hogy sok szurkoló drukkol nekem, azt is mondhatjuk, hogy együtt dolgozunk a sikerekért. Minden pillanata bizsergető érzés, aminek hatására még jobban tudok a játékra fókuszálni, és ezek a dolgok teljes mértékben ösztönöznek engem."