Március első hétvégén a Győri Audi ETO KC utánpótlás csapatai közül az U11-es és U13-as korosztályúak is megmérettették magukat. Az előbbi korosztályban négy együttesünk, míg utóbbiban kettő lépett pályára. 

 

2022. március 6-án az U13-as fiataljaink hazai pályán, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban fogadhatták ellenfeleiket a gyerekbajnoki fordulóban. Mindkét együttesünk két meccset játszott le. A Győri Audi ETO 1-es csapata először Répcelakkal mérkőzött meg, és aratott magabiztos győzelmet. A második találkozójukat a Kisbérrel vívták, ahol egy góllal alulmaradtak a vendégekkel szemben. A 6. fordulót Hoffmann-né Czérna Erzsébet értékelte: „Felemásra sikeredett az idény első játéknapja. Az első mérkőzésünkön folyamatosan lendültünk játékba, mind védekezésben, mind támadásban egyre jobb teljesítmény nyújtva győzelemmel kezdtek játékosaim. Második mérkőzésünkön a gyenge védekezés megbosszulta magát.” – mondta edzőnk.

 

Győri Audi ETO KC I – Répcelaki SE (13-7) 26-14

Győri Audi ETO I: Baracskai Liza, Burányi Szófia, Galler Dóra, Kiss Pandora, Kollár Mira, Kovács Kata, Lendvai Emily, Mucza Dóra, Oross Tímea, Pintér Nelli, Porubszki Lara, Szakács Vivien, Takács Csenge (k), Váczi Letícia (k)

 

Kisbér KC - Győri Audi ETO KC I (12-9) 23-22

Győri Audi ETO I: Baracskai Liza, Burányi Szófia, Galler Dóra, Jancsurák Flóra, Knoll Szabina, Váczi Letícia (k), Takács Csenge (k), Szakács Vivien, Porubszki Lara, Pintér Nelli, Oross Tímea, Lendvai Emily, Kollár Mira, Kovács Kata

 

Klubunk 2-es csapatát Tóthné Horváth Kinga irányítja, akinek tanítványai a Répcelak és Mosonmagyaróvár együttesével csaptak össze. „Az első mérkőzésen Répcelak ellen álmos kezdés után tudtuk játszani a gyors játékunkat. Sok volt még a pontatlanság, de dolgozunk majd a hibák kijavításán. Második meccsen az első félidőben a védekezésünk nem működött hatékonyan, a támadójátékunk is akadozott, de a második félidőre összekapták magukat a lányok. A mérkőzés utolsó perceiben többször is kiegyenlíthettünk volna, de sajnos nem sikerült. Így 15-14-re alul maradtunk. Összességében dicséret illeti a lányokat. A hiányosságokat meg igyekszünk pótolni.” – értékelt Tóthné Horváth Kinga.

 

Győri Audi ETO KC II – Répcelaki SE (14-6) 27-20

Győri Audi ETO II: Szabó Réka (k), Varga Petra (k), Nagy Melani, Király Annamária, Németh Zsófia, Dala Roberta, Szijártó Petra, Kontics Janka, Pintér Kitti, Illés Boglárka, Fodor Kincső, Marian Hanna

 

Győri Audi ETO KC II – Mosonmagyaróvári KC (3-10) 14-15

Győri Audi ETO II: Szabó Réka (k), Varga Petra (k), Nagy Melani, Király Annamária, Németh Zsófia, Dala Roberta, Szijártó Petra, Kontics Janka, Pintér Kitti, Illés Boglárka, Fodor Kincső, Marian Hanna

 

Az U11-es korosztályban a Győri Audi ETO utánpótlását négy csapat képviselte a soron következő gyerekbajnoki fordulóban. Március 5-én két együttesünk Győrben lépett pályára a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Molnár-Benes Aliz és Móricz Anita tanítványai 2-2 mérkőzést játszottak le. Molnár-Benes Aliz, akinek fiataljai a Körmendi DMTE és a Szombathelyi KKA 3 együttesével mérkőztek így értékelt: „Mindig öröm, és egy kis plusz izgalom a Magvassy-ban játszani, de szerencsére ez a gyerekeken nem látszott. Stabil kapus teljesítménnyel, harcos védekezéssel, és helyenként ötletes támadással tudtuk abszolválni a mérkőzéseket. Sok-sok edzés, tanulás vár még a gyerekekre, de azt gondolom egy jó korosztály alakul ki az U11-es gárdából.”

Győri Audi ETO III: Máté Zsófia (k), Nagy Réka (k), Bokodi Fanni, Csonka Dorottya, Csöndes Fanni, Csöndes Kata, Gede Liliána, Horváth Hanga, Iváncsik Naima, Klampfer Hanna, Kungli-Zsegora Luca, Remete Lavínia, Németh Enikő, Pánczél Vanda, Tengelics Noémi

Edző: Molnár-Benes Aliz

 

Móricz Anita tanítványai hazai pályán az LKSZSE és a Szombathelyi KKA 3 csapatát fogadták, a fordulót trénerünk értékelte: „Az első mérkőzést a Lébény ellen játszottuk. A korai kezdés ellenére gyorsan magukra találtak a lányok, hamar felpörögtek, nagyon fegyelmezetten védekeztek, támadásban is jó megoldásokat láttam, végig koncentráltan játszva nyertünk. Három kislány élete első mérkőzését játszotta, nem voltak megilletődve, ők is a siker részesei lehettek. A második mérkőzésen a Szombathely 3 ellen nagyobb ellenállásba ütköztünk, keményen védekezett az ellenfél. Gyors játékot "diktáltunk", sok labdát tudtunk szerezni, abból gyorsan indultunk és ezt a mérkőzést is megnyerték a lányok. Mindenki kivette a részét ezen a mérkőzéseken is a sikerből. Benes Aliz kolléganőmnek is gratulálok, jó volt látni, hogy milyen ügyesen játszanak az ő lányai is.” – mondta Móricz Anita edző

 

Győri Audi ETO IV: Hantó Rebeka (k), Szabó Eliza (k), Kormos Eszter, Ludman Leila, Császár Kata, Gyetvai Luca, Pusztai Regina, Csiszár Aliz, Fülöp Zita, Holes Anna, Kaszab Natália, Kiss Natália, Novák Hanna, Sallai Júlia

Edző: Móricz Anita

Győri Audi ETO IV: Hantó Rebeka (k), Szabó Eliza (k), Kormos Eszter, Ludman Leila, Császár Kata, Gyetvai Luca, Pusztai Regina, Csiszár Aliz, Fülöp Zita, Piller Viktória, Kaszab Natália, Kiss Natália, Novák Hanna, Sallai Júlia

Edző: Móricz Anita

 

Március 6-án a Győri Audi ETO 1-es és 2-es csapata Celldömölkre utazott az U11-es bajnokságban. Az 1-sekkel Ruskó Katalin versenyzett, akinek lányai Szombathelyi KKA 1 és KSE Bősárkány ellen mérettethették meg magukat.

„Az első mérkőzést kisebb bizonytalanságok, megilletődöttségek jellemezték, látszott a lányokon a mérkőzések hiánya.  Hiába játszunk edzésen egymás ellen, az teljesen más. Megbeszéltünk ezek okát és a következő összecsapás előtt "bedobozoltuk", és az öltözőben hagytuk. Jól is sikerült, mert egy sokkal felszabadultabb csapat lépett ki a pályára. Már nagyon várjuk az újabb játéknapot, ahol ismét örömteli kézilabdát vihetünk ki a pályára.” -összegzett Ruskó Katalin edző.

Győri Audi ETO I: Bokányi Blanka, Zsédenyi Nóra, Dunavári Luca, Horváth Eszter, Kiss Viktória, Tóth Laura, Rózsás Hanna (k), Sándor Hanna, Szekér Lili (k), Varga Barbara, Weitner Anna

Edző: Ruskó Katalin

A 2-es csapattal Horváth János versenyzett, ők a Szombathelyi KKA 1 és a Mosonmagyaróvári KC ellen léptek pályára. Edzőnk a következőképpen értékelte a játéknapot: „Idény eleji formában játszottunk. A második meccsen látható volt, hogy keveset tudtunk edzeni a sok beteg miatt.”

Győri Audi ETO II: Varga Izabella (k), Al-Shamiry Heszna Amira, Kálmán Sára, Szilvás Emília, Reider Réka, Kovács Jázmin, Németh Luca, Nyári Hanna, Varga Alíz, Márfi Emma

Edző: Horváth János

További sikeres szereplést kívánunk csapatainknak!