A Győri Audi ETO KC utánpótlás csapatai az U12-es és az U10-es korosztályban is megmérettették magukat az április 23-i hétvégén. Összesen öt együttesünk lépett pályára, nézzük, edzőink, hogyan értékelték a játéknapot. 

 

Az U12-es korosztályban összesen három csapatunk lépett pályára 2022. április 23-án, közülük ketten Ikrényben, míg egy Répcelakon mérettethette meg magát.

Klubunk I-es csapata Molnár-Benes Aliz vezetésével két mérkőzést játszott Répcelakon, az elsőt a házigazdák ellen, míg a másodikat a Komárom gárdája ellen. 

„Az első meccsünket álmosan kezdtünk, fél faultokkal próbáltuk megállítani az ellenfelünket ebből sok 7 méterest kaptunk. A folytatásban rendezni kellett a védekezésünket, ez szerencsére sikerült a második félidőre. Elől a gyors támadásainak, lerohanásaink sikeresek voltak, felállt fal ellen már döcögősen haladtunk, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.” – értékelt Molnár-Benes Aliz edző.

Győri ETO KC I. – Répcelaki SE (14-7) 25-12

Győri Audi ETO: Reizinger Friderika (k), Gyurics Johanna (k), Gyalog Szonja, Gyalog Zsófia, Horváth Anna, Kósa Ramóna, Kovács Nóra, Laczó Linda, Lidi Vivien, Márkus Lili, Máté Csenge, Rádi Róza, Zalka Zoé

Edző: Molnár-Benes Aliz

„A második meccsünket Komárom együttese ellen játszottuk, az eredmény ellenére nem voltam maradéktalanul elégedett a csapatommal, mert 8-10 ziccert rontottunk, vonalra léptünk. Ebben a korosztályban már elvárható, hogy koncentráltan játszanak a gyerekek, ha céljaik vannak.” -mondta Molnár-Benes Aliz edző.

Komárom VSE – Győri ETO KC I. (3-12) 6-22

Győri Audi ETO: Reizinger Friderika (k), Gyurics Johanna (k), Gyalog Szonja, Gyalog Zsófia, Horváth Anna, Kósa Ramóna, Kovács Nóra, Laczó Linda, Lidi Vivien, Márkus Lili, Máté Csenge, Rádi Róza, Zalka Zoé

Edző: Molnár-Benes Aliz

Fekete Kitti irányításával II-es csapatunk Ikrényben lépett pályára, és a napjuk rögtön egy házirangadóval indult a III-as fiataljaink ellen, majd a Bősárkány együttesével kellett megmérkőzniük. 

„Elégedett vagyok a hétvégi teljesítményünkkel, mindenki hozzá tudott tenni a mérkőzésekhez. Volt lendülete a játékunknak, a védekezés feljavult, és támadásban is jó megoldások születtek.” – összegzett Fekete Kitti

Győri ETO KC III – Győri ETO KC II (1-15) 11-28

KSE Bősárkány – Győri ETO KC II (3-15) 5-28

Győri Audi ETO: Francsics Jázmin, Gáncs Fanni, Horváth Laura, Juranovitz Boglárka, Kakics Csenge, Kormos Eszter, Kovács Fanni, Kriller Maja, Mészáros Polett (k), Molnár Hanna, Varga Patrícia, Viszló Boglárka

Edző: Fekete Kitti

Klubunk III-as növendékei az első párharcukat a II-es csapatunk ellen, míg a másodikat a Tatai gárda ellen vívták. 

„A tanulás és fejlődés miatt indultunk ebben a bajnokságban, a célját elérte. A legfontosabb az egészég, ezért is gyors felépülést kívánunk Dunavári Lucának.” – nyilatkozta Ruskó Katalin edző.

Győri ETO KC III – Győri ETO KC II (1-15) 11-28

TATAI AC – Győri ETO KC III (13-5) 31-13

Győri Audi ETO: Bertalan Anna, Bokányi Blanka, Bokodi Fanni, Csonka Dorottya, Czelter Hanna, Forgács Panna, Iváncsik Naima, Pánczél Vanda, Sándor Hanna, Rózsás Hanna (k), Szekér Lili (k), Zsédenyi Nóra

Edző: Ruskó Katalin

 

Az U10-es korosztályból két csapatunk képviselte a klubot, mindketten Mosonszolnokon léptek pályára április 24-én a 4. fordulóban.

Az I-es csapatunkkal Móricz Anita versenyzett, akinek tanítványai az Ácsi Kinizsi és a Kőkúti Sasok DSE ellen léptek pályára. 

„Mindkét mérkőzésen maximális fegyelemmel és figyelemmel védekeztünk, és vezettük a támadásainkat. Minden kérésemet megfogadták a lányok, szinte hiba nélkül “hoztuk” mindkét mérkőzést, szinte percenként lőttük a góljainkat. Igazi csapatként játszottak, gratulálok mindenkinek.”-értékelt Móricz Anita edző.

Győri Audi ETO: Szalay-Nagy Blanka (k), Szabó Eliza (k), Gyetvai Luca, Horváth Réka, Ludman Leila, Pusztai Regina, Varga Barbara, Csák-Molnár Panna, Kovács Boglárka, Remete Lavínia, Klampfer Hanna, Kungli-Zsegora Luca

Edző: Móricz Anita

 

II-es utánpótlás csapatunk Freiberger Ivett irányításával a Mosonmagyaróvári KC I. és a Tatabányai SC alakulataival mérkőztek meg.

„Az első mérkőzésen a Moson ellen kissé bátortalanul kezdtünk, de felvettük a játék ritmusát, és támadásainkban szép megoldások születtek. A második mérkőzésen sok technikai hiba fordult elő, de fegyelmezetten tudtunk védekezni. Mindkét meccsről elmondható, hogy a védekezésünknek köszönhetően tudtuk megnyerni.” -összegzett Freiberger Ivett edző.

Győri Audi ETO: Szabó Szófia (k), Finta Boglárka, Sándor Emese, Szilágyi Dorina, Ruzsa Lili, Mayer Nóra, Ölbei Bíborka (k), Juranovitz Kinga, Wittmann Dóra, Lajos Petra, Vékony Noa

Edző: Freiberger Ivett