Az EHF női Bajnokok Ligája 12. fordulójában a CSM Bucuresti ellen elszenvedte első vereségét a Győri Audi ETO KC csapata 2024. február 3-án. Az Audi Aréna Győrben 18 órakor kezdődő találkozó elején hátrányba került a zöld-fehér csapat. A második félidőben ugyan sikerült az ETO-nak egyenlítenie, de a hajrában Győri-Lukács Viktória 450. ETO-öltözetben szerzett gólja sem hozott győzelmet.

A Szöllősi-Schatzl, Ryu, Győri-Lukács, Nze Minko, Brattset Dale, de Paula, Solberg hetessel állt fel a zöld mezes Győri Audi ETO KC a CSM Bucuresti ellen.

Az első ETO-gólra a 3. percig kellett várni, akkor Kristiansen értékesített hétméterest (1-2). Az egyenlítés ugyan Győri-Lukács révén a 8. percben sikerült (4-4), de ezt követően a vendég együttes került négygólos előnybe. Győri-Lukács újra eredményes volt, továbbá a hatosfalas védekezés stabilizálódni látszott, két román támadást is sikerült megállítani. A 14. percben Kirkely vezetőedző mégis felhasználta első időkérését, amelyet de Paula gólja követett (6-8). Ezután nyolcperces ETO-gólcsend következett, amit Szöllősi-Schatzl tört meg, a kapuban pedig Toft váltotta Solberget (7-13). A félidőre kialakult az addigi legnagyobb különbség, 9-15 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész elején Kristiansen, Győri-Lukács és Ryu is gyors gólokat szerzett, Toft eközben kétszer hárított, a 35. percre öt találatra zárkózott a zöld-fehér együttes (12-17). Ebben a periódusban a két alakulat közötti differencia állandósult. A 45. percben 15-20-as állásnál azonban Kristiansen, majd de Paula el kezdte csökkenteni a hátrányt. Az utolsó 10 percet mínusz kettőről várta az ETO. Nem sokkal később Győri-Lukács révén egyre zárkózott csapatunk, Toft fontos pillanatban fogott ziccert, így az 53. percben Nze Minko egyenlített (22-22). Kisvártatva, a 24. győri gól egyben Győri-Lukács 450. ETO-mezben dobott találata volt. Győri Audi ETO KC – CSM Bucuresti: 24-26.

A meccsen a legtöbb ETO-gólt Veronica Kristiansen és Győri-Lukács Viktória szerezte, egyaránt 6-6 alkalommal találtak a kapuba.

Ulrik Kirkely, vezetőedző, Győri Audi ETO KC: „Gratulálok a CSM Bucurestinek, megérdemelten viszik el a 2 pontot Győrből. Az első félidőben támadásban és védekezésben olyan hibákat engedtünk meg, amelyeket ilyen szinten nem szabad. Sok helyzetünket hárította az ellenfél kapusa. A második játékrészben sokkal összeszedettebben védekeztünk és éreztük, hogy visszajöttünk a mérkőzésbe. Az utolsó 5 percben döntetlen állásnál a győzelemért harcolhattunk, de egyszerűbb hibákat vétettünk, amelyet a Bucuresti megbüntetett.”

Veronica Kristiansen, Győri Audi ETO KC: „Pontosan tudtunk, hogy milyen fontossággal bír a Bukarest számára a találkozó. Úgy éreztem, az első félidőben a levegőért kapkodtunk. Laura Glauser védései minden bizonnyal magabiztosságot adott ellenfelünknek. A második félidőben mutatott játékunk már jobb volt, de hazai pályán nem szabad kikapnunk sosem. Ezért csalódott vagyok.”

Adrian Vasile, vezetőedző, CSM Bucuresti: „Nagyon fontos meccs volt ez számunkra. Az első félidőben a védekezésünk remekül működött, ezért a legnagyobb dicséret jár a csapatomnak. Hatalmasat küzdöttünk, ami talán fontosabb is volt, mint a győzelem. A második félidőben változásokat hozott a győri játék és egyenlíteni tudtak. Kulcsmomentumokban mi lőttünk gólokat, ezért megszereztük a győzelmet.”

Laura Glauser, CSM Bucuresti: „Amikor a második félidőre visszatértünk, mondtam a csapattársaknak, hogy a Győrben még lehet tartalék, figyeljünk rájuk. Ez be is igazolódott, sokat is hibáztunk. A védekezésünket nagy dicséret illeti. A kulcs szerintem az volt, hogy higgadtak maradtunk a hajrában.”