GYŐRI ETO KFT.
17 x Magyar Bajnok
15 x Magyar Kupa győztes
5 x Bajnokok Ligája győztes

Barátságos mérkőzések

Most a Vác volt gólerősebb
Most a Vác volt gólerősebb

Harmadik edzőmeccsét játszotta az Audi ETO, ezúttal idegenben, Vácott léptek pályára Ambros Martín tanítványai. A mérkőzésen ugyan pályára nem léptek, de a meccset megnézték az Olimpiát megjárt győri játékosok, köztük az új igazolás, Nora Mörk is. 

Szerdán Vácott lépünk pályára
Szerdán Vácott lépünk pályára

Harmadik felkészülési meccsére készül a Győri Audi ETO KC csapata. A zöld-fehérek ezúttal idegenben, a Vác ellen lépnek pályára augusztus 31-én 16 órai kezdettel.

MTK elleni edzőmeccs összefoglalója
MTK elleni edzőmeccs összefoglalója

A Győri Audi ETO KC felkészülésének második mérkőzésén az MTK-t fogadta otthonában. A mérkőzés legszebb pillanataiból készült összefoglaló, amelyben Tóth Gabriella és Danyi Gábor szólal meg.

„A mutatott játék a fontos” – MTK elleni edzőmeccs
„A mutatott játék a fontos” – MTK elleni edzőmeccs

A Győri Audi ETO KC felkészülési időszakának második mérkőzésén az MTK együttesét fogadta otthonában. Még fiatalokkal soraiban, de már Amorimmal kiegészülve vívta csatáját Ambros Martín csapata. Jó iramú mérkőzésen, a fiatalok remek helytállásával nyert az ETO.

„Jó volt újra meccset játszani”
„Jó volt újra meccset játszani”

A Győri Audi ETO KC fiókcsapatával, a Mosonmagyaróvárral kezdte a felkészülési mérkőzések sorát. Ambros Martín sok fiatallal felálló csapata igazi barátságos mérkőzést játszott.

NagyETO – KisETO felkészülési mérkőzés
NagyETO – KisETO felkészülési mérkőzés

A Győri Audi ETO KC felkészülési időszakának első mérkőzését fiókcsapatával, a Mosonmagyaróvár együttesével játssza augusztus 19-én 17 órai kezdettel az Audi Arénában. A mérkőzés előtt a két csapat edzőjét kérdeztük.

Pillanatok a második Érd elleni felkészülési mérkőzésről
Pillanatok a második Érd elleni felkészülési mérkőzésről

A Győri Audi ETO KC felkészülési időszakának utolsó barátságos mérkőzését az Érd eyüttese ellen játszotta. A mérkőzésről rövid összefoglalóval és interjúkkal készültünk szurkolóinknak.

Nyolcgólos győzelem az Érd ellen
Nyolcgólos győzelem az Érd ellen

Második felkészülési meccsünket játszzuk a nyáron az Érd csapata ellen, ahol félidőben négy góllal vezettünk, majd a második félidőben nyolc gólra sikerült növelni az előnyt.

Négy gólos győzelem az Érd elleni felkészülési meccsen
Négy gólos győzelem az Érd elleni felkészülési meccsen

Az ellenfél jó indulását követően szoros első félidőt hozott az Érd elleni felkészülési mérkőzés, amelynek félidejében kétgólos előnnyel fordulunk. A második félidőben tartotta előnyét az Audi ETO, a végén négy gólos győzelmet aratott.

Hat gólos győzelem a Siófok elleni felkészülési mérkőzésen
Hat gólos győzelem a Siófok elleni felkészülési mérkőzésen

A 2015/16-os szezon első nyilvános hazai mérkőzését az Audi ETO KC a Siófok ellen játszotta. A játékoskeretben a sérüléséből visszatérő Amorim is szerepelt az újonnan érkezett 6 játékossal együtt. Ambros Martín folyamatosan váltogatta játékosait az egyes posztokon, kipróbált számtalan variációt. A két csapat sokáig fej-fej mellett haladt, majd a végén egyre nő a két együttes közötti gólkülönbség, a végén pedig hat gólos győzelmet szereztek a hazaiak.

Támogatóink

Audi HungáriaGyőr
OTP Bank Nyrt.TippmixMIZUNO
Endo Plus ServiceOMVLeier Hungária Kft.PannErgyTCLORFK-Országos Balesetmegelőzési BizottságOILPatent Véd Kft.PHOENIX PHARMASzimpatka
Csapatsport.comGYŐR-SZOLHajdúsajtCutler Fitness GyőrCserpes Sajtműhely Kft.Cső-Lavina Kft.Győr Ipari ParkEurokardán Kft.Porta ÉtteremSzéchenyi EgyetemHavanna Club Kft. (DiVino)Hotel KálváriaB&F Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.GABUSZ Kft.FAMULUSLagunaSolydentWalter Autó GyőrUnicentralMinimaxMagic System SzámítástechnikaTernyák Trade Kft.Nutri8MedVieVis Vitalis
VDZ SYSBercsényi Miklós IskolaAudi Aréna GyőrKisalföld.huGyőr+OxygenArtpointbtTerpola Web & MarketingESET NOD 32
Termék a kosárba került!