HÍREK

Bajnokok Ligája

Ismét nyertünk a Bukarest ellen!

Fata Edina

A Bajnokok Ligája versenysorozat csoportmérkőzésének 4. fordulójában a Bukarest együttesét fogadta otthonában a Győri Audi ETO KC együttese. Nem volt könnyű helyzetben a csapat, hiszen egy nagyon nehéz ellenféllel kellett megküzdenie egyik frontembere, Heidi Löke nélkül, aki anyai örömök elé néz. Az első játékrészben fej-fej mellett haladt a két csapat, a szünet előtt azonban az ellenfél két gólos előnnyel vonulhatott szünetre. A második félidőben felülmúlta önmagát az Audi ETO, Kiss Évi zseniális teljesítményével,  remek mezőnyjátékkal 33-25-re nyert Ambros Martín együttese.




audi banner

A mérkőzés első találata a Győri Audi ETO-é Görbicznek köszönhetően. Az első román találat pedig Lobach-é az ötödik perc elején (1-1). A következő gólt Mehmedovic lövi Kissnek. Mörk kapufája kipattan, amit Broch megszerez, és hétméterest ítélnek a játékvezetők, de sajnos Görbicz fölé ejti, marad az 1-2 a 7. percben. A Bukarest is hetest lőhet, ami Kiss bravúrjának köszönhetően szintén kimarad. Mechmedovic meglövi szélen a másodikat (1-3). Fáziskéséssel szólalnak meg a sípok kétpercre kiállítják Korsóst. Amorim gólgyártása is beindul, de érkezik a válasz Gulldén révén, marad a két fólos hazai hátrány a 11. percben (2-4). Megkapta első kiállítását a vendégcsapat is, Ayglon ülhet le pihenni, amit Mörk azonnal ki is használ egy hosszú felsőbe lőtt bombával. Niombla növeli a román előnyt (3-5). Manea is leülhet pihenni, kettős emberelőnyben támadhat az ETO, és Görbicz ismét hetest lőhet, amit most nem vét el (4-5). Gulldén másodjára is betalál Kissnek a 15. percben (4-6). Kiss védését követő lerohanást Görbicz fejezi be, belövi az ötödik győri gólt (5-6). Bradeanu belövi a következő vendég gólt, amire Ambros Martín kikéri első idejét a mérkőzésen a 19. perc közepén 5-7-es állásnál. Mörk-Broch összjátéknak köszönhetően feljövünk egy gólra (6-7), a következő támadásban Amorim elvállalja a lerohanás végén kapott labdát, és kiegyenlít a 20. perc végén (7-7). Mörk révén átvesszük a vezetést a 21. percben, aminek következtében időt kér a Bukarest. Niombla kiegyenlít (8-8), amire Mörk válaszol egy átlövésbombával a hosszú felsőt kipipálva. Aztán Niomle folytatja a sormintát, , majd Martin szerzi meg az előnyt a román oldalon (9-10). Orbán felkanyarodik a jobbszélen úgy szerzi meg első találatát (10-10). a 26. percben. Lobach ott, Amorim itt villan egyet, marad az egál a 26. percben. Groot kap kétpercet a lefújás előtt negyven másodperccel, és büntetőhöz is jutnak a románok, amit belő Niombla (11-12). Az utolsó másodpercben Martin beállítja a félidő eredményet; 11-13 állásnál vonulhatnak öltözőbe a csapatok.

Mörk és Lobach kezdik a második félidőt (12-14). Aztán ismét a románok eredményesek, de érkezik a válasz Mörk részéről a 3. percben (13-15). Torstensson növeli az előnyt, de Mörk ismét villan, meglövi hatodik gólját (14-16). Egy gólra feljövünk Amorim bombájának köszönhetően a hatodik percben. Tóth Gabi végigviszi a labdát és kiegyenlít egy nagyon szép találattal (16-16) a hetedik perc derekán. Niombla lő egyet, a másik oldalon Bódi mutatkozik be, marad a egyenlő (17-17). Groot betörése hetest ét, amihez Mörk sorakozik, ezt sem hibázza el, átvesszük a vezetést a kilencedik percben (18-17). Majd Mörk mezőnyben ismétel, kettővel megy az Audi ETO. Mehmedovic szépít a román timeout után, de Broch nem hagyja, belövi második találatát a 11. percben (20-18). Heteshez jutnak a románok, de Kiss nem engedi érvényre akaratukat. Szépít Nyombla (20-19). Tóth kétpercet kap, Mehmedovic meg gólt lő, amivel kiegyenlít a Bukarest a 15. perc végén (20-20). Groot ismét átveszi a vezetést a következő támadásban (21-20). Újra hetest lőhet az ellenfél, de Kiss ezt a labdát is megbabonázza, marad az egy gólos győri vezetés. Broch beállóban nem hibáz, aztán Groot a másik oldalon betalál az üres kapuba (23-21). Aztán ismét Groot villan, most egy lerohanás góllal, az ellenfélnél Mehmedovic szépít a 19. perc elején, amikor 24-22 áll a kijelzőn. Kiss sorra mutatja be bravúros védéseit, ezúttal egy indításból kísérletező lövést hárít fejmagasságban lábával. Kilencedik gólját is meglövi Mörk, a másik oldalon ismét Mechmedovic nem engedi a nagyobb különbség kialakulását. Aztán szélen Bódi lövi második találatát, amivel 26-23 az állás a 21. percben. Időt kér Vestergaard mester. Kiss szintén a kapuban szenzációs. Tóth Gabi belövi második gólját, 27-23 a 23. percben. Mörk a hosszú felsőt kipókhálózza a tízedik találatával. Kiss Éva véd itt, Groot lő ott, 29-23. Tóthot kiküldik pihenőre a játékvezetők, de Kiss emberhátrányban is remekel! Zúgja a közönség az ÉVI nevet!! Hét perce bevehetetlen Kiss kapuja. A harmincadik győri gól Broch-é a 28 perc végén, amikor feláll a több mint 5200 fős nézősereg, és állva tapsolnak az Audi ETO csapatában. Aztán a fiatal Tóth következik a gólgyártásban, megint egy lerohanást fejez be. Szépít kilenc perces gólcsendet követően a Bukarest az utolsó perc elején (31-24), de még megfejeli az egészet Orbán egy szép szélső találattal. Bradeanu lő, aztán az utolsó pillanatban ellőt találatával Mörk beállítja az eredményt. 33-25-re megnyeri a visszavágót az Audi ETO.

Mestermérleg
Ambros Martín:
A siker kulcsa ma is mint mindig a Csapat! Minden meccsen van olyan játékos, aki hátára veszi a csapatot. Nehéz volt Heidi nélkül pályára lépnünk, de örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen fantasztikus dolog történik vele. A csapatnak azonban ez egy nagyon jó teszt volt arra, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk egyik legjobb játékosunk nélkül. A továbbiakat tekintve feladatunk, hogy alaposan feltárjuk és kielemezzük a mérkőzéseinkre jellemző hullámzó teljesítmény okait. Várjuk a következő állomást.

Vestergaard Jacob: A második félidő katasztrófa volt számunkra, az elsővel azonban elégedett vagyok. A másodikban mutatott teljesítményünk óriási csalódás nekem, a védekezésünk felpuhult, ami annak is köszönhető, hogy Mörk fantasztikusan támadt ellenünk, Éva a kapuban zseniális teljesítményt nyújtott. Könnyű hibákat kezdtünk el elkövetni, ezek miatt is mondhatom, hogy csalódott vagyok a teljesítményünk miatt. Gratulálok az ETO-nak. Nem egyszerű elveszíteni egy kulcsjátékost, de nem voltunk elég jók ahhoz, hogy ma ezzel éljünk. Vissza kell térünk a munkához, nagyon nehéz meccsek várnak még ránk.

Nora Mörk: Saját magam sokkal jobban játszottam most mint az előző meccsen. Nagyon nagy bizonyítási vágy volt bennem, hogy magamnak és Ambrosnak is bizonyítsam, van itt keresni valóm. Kiss Évi teljesítményére nincsenek szavak. Nagyon jó szinten vagyunk most, élveztük a játékot, és egy fantasztikus közönség volt ma itt Győrben.

Ayglon Saurina: Az első félidő nagyon jó volt mindkét meccsen, aztán nem tudom miért, de áramszünet következett nálunk. Nora és Kiss Évi megnehezítették nagyon a dolgunkat. Rengeteg hibával játszottunk, és sok ellentámadási lehetőséget adtunk az ETO-nak, amit ők ki is használtak.
 

Fotó: Kovács Anikó



eset
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés 4. forduló
Győri Audi ETO KC
CSM Bucuresti
Audi Aréna Győr
33
25
11-13

Győri Audi ETO KC

8 Hudák Emma
 
9 Hársfalvi Júlia
 
10 Nora Mörk
11
11 Korsós Dorina
 
13 Görbicz Anita
3
14 Pál Tamara
 
18 Eduarda Amorim
4
22 Orbán Adrienn
2
27 Nycke Groot
3
31 Yvette Broch
5
33 Bódi Bernadett
2
57 Puhalák Szidónia
 
73 Kiss Éva
 
85 Kari Aalvik Grimsbö
 
96 Tóth Gabriella
3
87 Grubisic Jelena
 

CSM Bucuresti

4 Gulldén Isabelle
2
5 Curea Iulia Vasilica
 
7 Dache Elena
 
11 Ayglon Saurina Camille
2
12 Iordache Alina
 
13 Varzaru Cristina Georgiana
 
14 Bazaliu Bianca
 
15 Bradeanu Aurelia
2
17 Torstensson Linnea
2
20 Martin Berenguer Carmen Dolores
3
22 Manea Oana Andreea
 
29 Niombla Gnonsiane
7
30 Ungureanu Paula Claudia
 
71 Lobach Anastasiya
1
77 Mehmedovic Majda
6
87 Grubisic Jelena
 
 
Vezetőedző
Ambros Martín
Vezetőedző
Vestergaard Jacob
Kiállítás | 6 perc
Kiállítás | 8 perc
Hétméteres | 3/2
Hétméteres | 5/2
Játékvezetők: Mirza Kurtagic, Mattias Wetterwik (SWE)