HÍREK

Bajnokok Ligája

Megküzdöttünk a két pontért

Nagy Kata

A zöld-fehérek a BL-csoportkör ötödik fordulójában a dán FC Midtjylland otthonába utaztak. A találkozó végkimenetelétől függetlenül már mindkét csapat biztos középdöntős résztvevő, azonban az egymás elleni eredmény még sokat számíthat a legjobb tizenkettőben. Az első játékrészben Mörk vezényletével magához ragadta a kezdeményezést és sokáig tartotta magabiztos előnyét a vendég együttes – a második félidő azonban jóval szorosabb csatát hozott, háromgólos győri sikerrel a végén.
Végeredmény: 24-27 




audi banner

1. félidő
A győriek a következő felállásban kezdték a találkozót: Bódi, Mörk, Broch, Amorim, Oftedal és Görbicz, a kapuban Kiss.

A mérkőzés ötödik percében az állás Midtjylland – Mörk: 3-0, így élt is első időkérési lehetőségével a dán csapat vezetőedzője. Mörk ellenszerét azonban továbbra sem találták, négynél járt, mikor érkezett a válasz dán oldalról (1-4). Mörk megállíthatatlan, ötödik találatát Kristiansen, Oftedal, Amorim és Pedersen bemutatkozó góljai követték – az első játékrész 11. percében 3-7 az állás. Oftedal betörésből, Görbicz büntetőből növelte tovább csapata előnyét (3-9), újabb időkérés következett. Althaus támadásban lent maradt a földön, majd a vendégek sok hibát vétettek, két gólra zárkózott a hazai csapat kilenc perccel a félidei szünet előtt. Ambros Martín időkérését követően Puhalák találatával tartotta előnyét a győri együttes (9-11). Amorim kapta a találkozó első kétperces kiállítását, a 27. percben Mörk eladott labdájából egyre csökkent a különbség (11-12). Oftedal az utolsó másodpercekben még hatalmasat bombázott a jobb felsőbe, ezzel kialakult a félidei 12-14-es eredmény.
Félidei eredmény: 12-14


2. félidő
Oftedal találatával indult a második félidő, jött is a válasz dán részről, majd ismét Mörk (13-16). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Broch azonban begyűjtött egy kétpercet védekezésben. A 37. percbe lépve két gyors találatnak köszönhetően egyenlítettek a dánok, Görbicz azonban értékesítette a zöld-fehérek javára megítélt büntetőt (17-18). Egyenlített a Midtjylland, Mörk a kilencedik találatával válaszolt rá. A 43. percben – 20-21-es állásnál – időt kért a dán edző. Grimsbö fontos pillanatban, bravúros mozdulattal hárított ziccert – Görbicz azonban kihagyta a hétméterest. Oda-vissza születtek a gólok, Broch is feliratkozott a gólszerzők listájára, Mörk szélről zsinórban kétszer is betalált. Négy perccel a mérkőzés vége előtt, 23-25-nél büntetőt rontott Kristiansen – Mörk viszont könyörtelenül belőtte csapata hétméteresét, a maga 13. gólját. Kettős emberhátrányba került a hazai együttes két perccel a lefújás előtt, Puhalák lerohanásból még lő egyet – 24-27-es végeredménnyel zárult a találkozó.
Végeredmény: 24-27



Görbicz Anita:
„A Midtjylland hazai pályán nagyon komoly erőt képvisel, kétszáz százalékot nyújt – a győri meccsből kiindulva úgy gondolom, idegenben nehezebben megy nekik a játék, így különösen nagyon örülök, hogy sikerült ma nyernünk.”


eset


eset
Bajnokok Ligája csoportkör 5. forduló
FC Midtjylland
Győri Audi ETO KC
24
27
12-14

FC Midtjylland

1 Ryde Jessica
 
5 Troelsen Trine
 
8 Fauske Helene Gigstad
 
10 Kristiansen Veronica
11
13 Gantzel Pedersen Julie
 
14 Ellebaek Louise Hansesgaard
 
15 Friis Emma Cecilie Uhrskov
2
16 Englert Sabine
 
17 Bjerregaard Mathilde
 
19 Jakobsen Annika
2
20 Pedersen Sabine
2
24 Augustesen Mie
 
25 Loeseth Tonje
1
27 Burgaard Louise Katharina
6

Győri Audi ETO KC

4 Afentaler Sára
 
10 Mörk Nora
13
13 Görbicz Anita
2
14 Pál Tamara
 
15 Oftedal Stine Bredal
5
18 Amorim Eduarda
2
20 Althaus Anja
 
27 Groot Cornelia
 
31 Broch Yvette
2
32 Fodor Csenge
 
33 Bódi Bernadett
 
57 Puhalák Szidónia
3
73 Kiss Éva
 
85 Grimsbö Kari Aalvik
 
 
Vezetőedző
Madsen Mathias
Vezetőedző
Ambros Martín
Kiállítás | 6 perc
Kiállítás | 4 perc
Hétméteres | 1/0
Hétméteres | 4/3
Játékvezetők: Andreu Marin, Ignacio Garcia Serradilla (ESP)