HÍREK

NBI

Sima győzelem a Fehérvár ellen

Fata Edina

A K&H női kézilabda liga 11. fordulójában a Fehérvárral csapott össze a Győri Audi ETO KC együttese. Az első félidő végeztével hét gólos győri vezetéssel vonult az öltözőbe a két csapat. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első befejeződött, folyamatosan emelte előnyét Ambros Martín együttese. 




audi banner

Hársfalvi, Amorim, Groot, Mörk, Bódi, Broch, a kapuban Grimsbö kezdi a mai mérkőzést. Az első támadásból Mörk varázsolja Broch kezébe a labdát. A másik oldalon Piedade kezdi meg a gólgyártást. Egy gyors ellentámadást követően Amorimnak jön ki a lépés (2-1). Nagyon jó ütemben kapja a passzt Groot, egy lépésből felugrik és behúzza a hosszú felsőbe a 4. perc végén. Groot ismétel, aztán Hársfalvi indul, aztán meg Groot szökik meg előre, és meglövi harmadik találatát (6-1). Belülvédekezés miatt a Fehérvár jut először hétmétereshez, amit Gjorgjijevska értékesít. Eladott fehérvári labdát Broch fejez be szép megoldást követően a 11. percben, (7-2). A Fehérvár szépít Gjorgjijevska által, amit Mörk nem hagy, átlövésből belövi a nyolcadik győri gólt, mire Deli Rita kikéri első idejét a mérkőzésen. Pelczéder balszélen a rövidbe talál, amit ismét Mörk egyenlít (9-4). Aztán a Fehérvárból Piedade következik, amire Bódi válaszol. Ishitate is feliratkozik a góllövőkhöz, a másik oldalon pedig Görbicz balszélen lőtt találatával. Amorim ismét lő egy nagy bombát, amivel 12-7 áll a kijelzőn. Kipattanóból Piedade meglövi harmadik gólját Grimsbönek a 18. percben. Knedlikova egy-kettő közé felkanyarodva bemutatott lövésével emeli a győri gólok számát (13-8). Szélről visszajuttatja a labdát Görbicz beállóba, Elghaoui belövi első gólját, aztán Ishitate következik, majd rögtön Groot. A 21. percben Ishitate ismétel, felzárkózik 15-10-re az ellenfél. Gbrimsbö hatalmasat véd, válaszként Tomori is bemutatkozik futtából ellőt labdájával. Mörkkel szabálytalankodik az ellenfél, hétmétereshez jutunk, Görbicz elvéti. A néhány perces gólcsendet Hársfalvi töri meg egy Görbicztól kapott hosszú passzt értékesítve (17-10). Bandelier talpról engedi el pattintott lövését, amivel megvan a 11. fehérvári gól. Elghaoui többszöri próbálkozása eredményes, belövi második találatát a lefújás előtt két perccel (18-11). Az első félidő vége előtt 45 másodperccel időt két Ambros Martín. Több gól nem esik, 18-11 állással ér véget az első játékrész.

A második játékrészt kiállítással kezdjük, Broch ülhet le pihenni. Az első gólt Görbicz lövi, amire Piedade rögtön válaszol, majd Mendy szépít az eredményen a 4. percben (19-13). Groot varázspasszt ad Brochnak, aki nem hibázza el, aztán Mörk teszi ugyanezt, miáltal Broch ismétel (21-13). Mendy megszerzi második gólját. Eladott labdával meglép a Fehérvár, amiben Ishitate-nak jön ki a lépés a 8. percben, Brochot másodjára is kiállítják, majd Hajduch is leülhet pihenni. (21-15). Mörk belövi harmadik gólját Sipekinek. Groot is kétpercet kap, heteshez jut a Fehérvár a 10. percben (22-16). Ismét Brochra jön ki egy szép figura. A másik oldalon Klikovac mutatkozik be. Üres kapuba talál be hosszú passzal Mendy (23-18). Tomori villan egy nagyot, megszerzi második gólját, amivel 24-18 az állás. Ishitate-t leültetik pihenni a játékvezetők, Görbicz egyből ki is használja az emberelőnyt, egy középen talpról ellőt labdát juttat a hálóba. Mörk bemutat egy villámgyors testcselt, otthagyja védőjét és kilövi a felső sarkot. Gjorgjijevska lövi a 19. fehérvári gólt, a következő támadásban kiállítják Májert. Knedlikova szélen lerohanásból belövi második gólját, amivel 17-re emeli a győri találatok számát, a következő Mörké, szintén lerohanásból robog a kapu felé, 28-19-es állásnál időt kér másodjára Deli Rita. Tomori labdát szerez. Mörk átemelésével vezetünk tízzel először a találkozón. Hajduch szépít jobbkettőben, Knedlokova nem hagyja, megszerzi a harmincadik győri gólt, majd ismétel, és tizenegyre emeli a különbséget a 23. percben (31-20). Mendy belövi negyedik gólját, ismét tíz közte. Groot középen berobog (32-21). Mörké a következő, Hársfalvi kapufára juttatott labdáját Elghaoui kapja el, és lövi be. Tomori kétpercet kap. Kazai szépít. Kazai leül kétpercre, Knedlikovat levegőben löki meg két kézzel, hetest lőhetünk, amit Mörk értékesít az utolsó perc legelején. Az utolsó győri támadásból Elghaoui állítja be a végeredményt, 36-22-t. 

Ambros Martín: „Gratulálok a Fehérvárnak, gyakorlatilag az utolsó pillanatig teljesen partiban voltak velünk, jó ellenfeleink voltak ma. Csapatom teljesítményével nem vagyok teljesen elégedett, leginkább a második félidőben nyújtott teljesítmény miatt. Kicsit megnyugtatott minket a vezetés, lehetőséget adtunk az ellenfélnek, hogy felzárkózzon. Meg kell nézni azokat a momentumokat is, amelyekkel elégedettek vagyunk, de azt még inkább meg kell vizsgálni, mi az, amiben fejlődnünk kell. A saját céljaink elérése érdekében nem szabad az eredményjelzőt nézni, végig teljes koncentráltságot kell produkálnunk.”

Hársfalvi Júlia: „Úgy gondolom, a Fehérvárnak nagyon jó játékosállománya van, de a jó védekezésünknek köszönhetően sikerült visszafognunk góljaik számát. Én személy szerint nagyon elfáradtam, a többieken is látszott a fáradtság jele a második félidőben, amikor a koncentráltságunk alábbhagyott. de az első játékészben nagyon jó volt a védekezésünk."

Deli Rita: „Ilyen találkozóra számítottunk, itt Győrben komoly győzelmi reményekkel senki sem jöhet. 48 percig méltó ellenfelei voltunk az ETO-nak, sajnos az utolsó tíz percben átgázolt rajtunk a győri gyorsvonat, úgy is mondhatnám, az Audi. Voltak komoly pozitivumok a teljesítményünkben, de néhány játékossal elégedetlen vagyok, mert azt hitték ötven percig tart egy meccs. Az viszont fontos számunkra, hogy egy ilyen gyors játékú ellenféllel is játszhattunk. Gratulálok az ETO-nak.”

Piedade de Oliveira Daniela: „Nagyon nehéz ellenfél a Győr, minden egyes poszton kivételeen jó játékosai vannak, mi is egyre jobban játszunk a szezonban, ami ötven percig jót teljesítettünk, aztán az utolsó pár percben már nem tudtuk tartani a tempót.”


 



eset
K&H női kézilabda liga 11. forduló
Győri Audi ETO KC
Alba Fehérvár KC
Audi Aréna Győr
36
22
18-11

Győri Audi ETO KC

3 Jana Knedlikova
4
6 Varga Emőke
 
8 Hudák Emma
 
9 Hársfalvi Júlia
2
10 Nora Mörk
8
13 Görbicz Anita
3
14 Pál Tamara
 
18 Eduarda Amorim
2
22 Orbán Adrienn
 
23 Tomori Zsuzsanna
2
27 Nycke Groot
5
31 Yvette Broch
5
33 Bódi Bernadett
1
66 Asma Elghaoui
4
73 Kiss Éva
 
85 Kari Aalvik Grimsbö
 

Alba Fehérvár KC

3 Májer Szabina
 
5 Piedade de Oliveira Daniela
4
6 Rideg Renáta
 
8 Mendy Claudine
4
12 Herr Orsolya
 
13 Pelczéder Orsolya
1
16 Sipeki Flóra
 
18 Gjorgjijevska Elena
4
19 Hajduch Csenge
1
20 Ishitate Mayuko
5
21 Bandelier Biljana
1
23 Boldizsár Bianka
 
34 Kazai Anita
1
71 Klikovac Bobana
1
98 Rózsás Josephine
 
 
Vezetőedző
Ambros Martín
Vezetőedző
Deli Rita
Kiállítás | 8 perc
Kiállítás | 10 perc
Hétméteres | 2(1)
Hétméteres | 2(2)
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária