HÍREK

Utánpótlás

Strandkéziben is remekeltünk

Fata Edina

Első ízben került megrendezésre a "ROSSINGOL CENTER JUNIOR CUP" strandkézilabda torna Balatonakarattyán július 1-2 között. A 2003-2004-es korosztály szàmàra kiírt versenyen nem kis sikert aratva a Győri Audi ETO 2003-as különítménye is részt vett két lány csapattal.




audi banner

Pigniczki Krisztina, a lányok edzője az alábbiak szerint számolt be a nem hétköznapi eseményről.

„A 6 csapatból àllò lány mezőnyben az ETO A és B együttesek mellett a Kozármisleny A és B, valamint az FTC és az Òbuda versenyzett egymás ellen. Körmérkőzéses rendszerben történt a lebonyolítás, így minden csapat megmérkőzött egymással. Csapataink az FTC kivételével győztesen hagyták el a homokot, illetve az egymás elleni csatában a "A" csapatunk felülmúlta az "B"-t, így a 2.és 3. helyen zárták az első fordulót. Újra egymás ellen kellett játszaniuk a lányoknak a döntőbe jutásért. A bronzcsatában az ETO"B" végül a 4. helyen zárt, mert a Kozármisleny "A" legyőzött minket. A döntő összecsapás újra a Fradi ellen következett, ahol 1-1 végeredmény után a szétlövésben a mi lányaink voltak az eredményesebbek és nagyon nagyot harcolva az ETO A bajnok lett a homokon!
Az érem àtadàshoz az egész ETO-gárda felvonult, hiszen egy egységként vettünk részt tornán.
A torna legjobb kapusa teljesen megérdemelten Holczinger Petra lett.
A torna célja az volt, hogy megismerkedjenek a lányok sportáguk homokon játszott vàltozatàval, illetve egy jó nyári sportos programnak ígérkezett a holtszezonban. A kezdeti bizonytalanságot és izgalmakat követően nagyon bátran, szépségdíjas találatokat elérve használtuk ki a lehetőséget. Büszke vagyok a játékok csapatépítő hétvégének is betudható versenyen nyújtott teljesítményével."

A csapat tagjai: Holczinger Petra, Kondor Virág, Mónus Dóra, Szalai Vivien, Süveges Hanna, Konkoly Kata, Bagò Zsófia, Korpàczy Kamilla, Gerencsér Fanni, Farkas Júlia, Gondár Olimpia, Judt Emese, Nagy Kata, Takács Noémi, Zolnai Éva, Torma Borbála, Holczinger Gréta
edző: Pigniczki Krisztina

Gratulálunk!



eset

RLAN