HÍREK

Utánpótlás

Utánpótlás sikerek az Interball Kupán

Fata Edina

A Győri Audi ETO KC utánpótlás bázisának négy csapata indult el az immáron 29. alkalommal megrendezésre kerülő, tatabányai Interball Kupán. Az U14-es és az U9-es csapataink a dobogó legfelső fokára állhattak, a tizenkét és tízéveseink is szépen szerepeltek, ezüstéremmel térhettek haza. 




audi banner

U14
Pigniczki Krisztina edző:
„2003-as serdülő csapatunkkal az U14-es kategóriában indultunk a XIX. INTERBALL-Kupán, tehát fiatalabb játékosokkal vettünk részt a versenyben. A 6 csapatos tornán, először a Duna-Pent csapatával találkoztunk, ahol meggyőző győzelmet arattunk. Következett az EURO-NOVEX, Tápiószele, serdülő I. osztályban szereplő lányai. Nehezen lendültünk játékba, de sikerült feltörni a nagyon kemény védőfalat, így itt is győztesen vonulhattunk le a pályáról. Az elődöntőben a tatai Kőkúti iskola következett. A lányok komolyan vették a találkozót és végül sikerült a döntőbe jutnunk. A véghajrában a hazai Tatabánya SC volt az ellenfél. Nagyon akarva a végső sikert a lányok bátran, csapatként játszottak, így torna győztesként utazhattunk haza.”

A torna végeredménye:
1. GYŐRI AUDI ETO KC
2. TATABANYAI SC
3. EURO-NOVEX
4. KŐKÚTI SPORTISKOLA
5. ETO KAZINCZY
6. DUNA-PENT

A torna legjobb játékosa: Korpáczy Kamilla
A torna legjobb kapusa: Kondor Virág
A torna válogatottjába bekerült: Takács Rebeka, Mónus Dóra, Herr Zsanna

A csapat tagjai: Kondor Virág; Nagy Petra; Moharos Panka; Szalai Vivien; Süveges Hanna; Dàvida Hanna; Győri Viktória; Polócz Lotti, Zádori Dorina; Korpáczy Kamilla; Takács Rebeka; Nagy Kata; Herr Zsanna; Judt Emese; Mónus Dóra; Gondár Olimpia; Holczinger Gréta; Zolnai Éva; Torma Borbála; Gerencsér Fanni
Edző: Pigniczki Krisztina

U12
Horváth János edző:
„A csoport mérkőzéseken mindenki játéklehetőséget kapott. A döntő színvonala jó volt. Nagyon örültünk ennek a tornának, mert jó ellenfelekkel mérhettük össze tudásunkat, minden ilyen alkalomból fejlődnek a játékosok. Szépen küzdöttek a lányok, az előkelő második helyezést értük el.”

A torna végeredménye:
1. Szigetszentmiklósi NKSE
2. Győri ETO KC
3. TSC-Dózsa
4. VSK U12 Dunaszerdahely
5. Csallóközaranyos
6. Dorogi ESE
7. Euro-Novex USE
8. Kőkúti Sasok DSE

A csapat tagjai: Csendes Bella, Takács Liza, Németh Henrietta, Bérczi Dorka, Major Zoé, Szurgyi Viktória, Schmidt Karina, Zuber Hanna, Kövér Luca, Gombás Leila, Németh Júlia Emma, Halász V. Napsugár, Turi Bianka, Temesvári Natália, Gönczöl Vivien, Kreták Anna.
Edző: Horváth János

A torna különdíjasai: Németh Júlia Emma és Turi Bianka
A torna válogatottja: Németh Júlia Emma, Turi Bianka és Halász Viktória Napsugár

U10
Fekete Kitti edző
: „A szünet utáni Interball kupán a döntőbe jutásért a dunaszerdahelyi csapat ellen játszottunk kemény mérkőzést. A döntőben sajnos alul maradtunk a Tata csapata ellen, így ezüstéremmel zártuk a napot. A torna legjobb kapusa csapatunkból Barti Alexa lett, a torna válogatottjába pedig Császár Panna, Somogyi Lilla és Vajda Luca került be.

A torna végeredménye:
1. Kőkúti Sasok DSE
2. Győri ETO KC
3. VSK U10 Dunaszerdahely
4. Csallóközaranyos
5. Aranyszarvas SE
6. TSC-Dózsa
7. Euro-Novex USE
8. Dunaújvárosi KKA

A legjobb kapus: Barti Alexa
A torna válogatottja: Császár Panna, Somogyi Lilla, Vajda Luca

A csapat tagjai:
Barti Alexa, Nagy Abigél, Vajda Luca, Czébán Lili, Czébán Stella, Mészáros Anna, Gyurasits Emese, Takács Panna, Császár Panna, Végh Zorka, Molnár Zsófia, Somogyi Lilla
Edző: Fekete Kitti

U9
Hoffmann-né Czérna Erzsébet edző:
„Az első meccs kezdeti nehézségein felülkerekedve végig egyenletes teljesítményt nyújtva jutott előre a csapat. Sikerünket a jó védekezésnek és a kitűnő kapusteljesítménynek köszönhetjük. A lányok nagy küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot. Bár nem régóta játszanak együtt, hisz több ETO-s csapat játékosai szerepelnek ebben a csapatban, ezen rövid idő alatt is igazi közösséggé formálódtak.”

A torna végeredménye:
1. Győri ETO KC
2. TSC-Dózsa
3. VSK U9 Dunaszerdahely
4. Euro-Novex USE
5. Csallóközaranyos
6. Dorogi ESE
7. Kőkúti Sasok DSE
8. Dunaújvárosi KKA

Legjobb kapus: Bende Nóra
Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Szofi
Torna válogatottja tagjai: Bende Nóra, Nagy Szofi, Kányai Villő.

Csapattagok
Álló sor: Kányai Villő, Varga Zsófia, Nagy Szofi, Lindner Anna, Szalai Adél.
Térdelő, fekvő sor: Gayer Míra, Szalai- Nagy Zita, Léránt Eszter, Somogyi Lilla, Tagai Virág, Bende Nóra, Takács Csenge.
edző: Hoffmann-né Czérna Erzsébet

A torna részletes eredménye megtekinthető itt


eset


eset