Szurkolói egyesület

Szurkolói egyesület

2002-ben, mikor a szervezett utazás bizonyos okok miatt befejeződött, néhány szurkoló úgy gondolta, megpróbálják a buszos utak szervezését. Az első út Székesfehérvárra vezetett, majd rögtön egy nagy próbatétel, az Ikast elleni dániai visszavágóra jött össze egy busznyi szurkoló. Azóta nem volt olyan bajnoki, vagy nemzetközi kupamérkőzés, ahol ne lett volna győri szurkoló a nézőtéren.

Emellett kezdett alakulni a szurkolók kézilabda csapata is. Egy Győrött megrendezett ETO – FTC mérkőzésen történtek miatt a győri tábor képviselői úgy döntöttek, nem a nézőtéren, hanem a pályán, szabályozott körülmények között döntse el a két tábor, melyikük a jobb.
Az első találkozó Győrött volt, akkor a hazaiak magabiztosan győzték le a népligetieket. Ezt követően – köszönhetően a két csapat vezetőinek (Vanyus Attila, illetve Maglódi Lajos) – szinte minden női bajnoki mérkőzés alakalmával megmérkőztek egymással a szurkolók is. Közben baráti kapcsolatok alakultak ki a veszprémi táborral is, akikkel hasonló hangulatú mérkőzéseket játszott a győri tábor.
2004-ben a veszprémiek FOTEX Fan Tour elnevezéssel nemzetközi szurkolói tornát rendeztek, ahova a győriek is meghívást kaptak. A Green Danger hét csapat közül az ötödik helyet szerezte meg. Ennek a tornának hatására úgy döntött a csapat, hogy a következő évben Győrött próbál meg hasonló, de csak magyar szurkolói táboroknak tornát rendezni. Ahhoz, hogy ennek megfelelő hátteret biztosítson, tizenöt szurkoló megalapította a Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesületét. Az Egyesület megfelelő jogi hátteret biztosított a különböző pályázatok beadásához.
Hosszas szervezések után 2005. júniusában megrendeztük az I. Országos Szurkolói Kézilabdatornát. Tíz csapat, közel 200 játékosa mérte össze tudását a Magvassy csarnokban. A tornát a 6puttony Szeged nyerte, a Green Danger bronzérmes lett.
A szurkolók továbbra is minden mérkőzésen jelen voltak, akár Magyarországon, akár külföldön játszott a csapat. Többen még a férfi csapatot is elkísérték idegenbeli mérkőzésükre. Láthattuk a férficsapat ceglédi győzelmét, amivel EHF-kupa indulási jogot szerzett a csapat, de megfordultunk Tatabányán és Veszprémben is. A szurkolói egyesület tagsága évről évre nőtt, egyre több szimpatizáns érezte úgy, hogy szervezett körülmények között biztonságosabb, biztosabb egy-egy mérkőzésre eljutni. Emellett természetesen a Győri ETO vezetősége által kínált kedvezmények is segítették a tábort abban, hogy minél több mérkőzésen biztathassák kedvenceiket. A szurkolói mérkőzések szezon közben egyre inkább elmaradtak – köszönhetően a fordulónkénti három mérkőzésnek (serdülő, ifjúsági és felnőtt) –, de a táborok közti jó kapcsolatok megmaradtak.
2005-öt követően minden évben Győrött gyűlt össze a magyarországi szurkolók nagy része, a győri tornát minden csapat kiemelt figyelemmel kísérte, erre készültek a legtöbben és a legtöbbet. Természetesen a kiszolgálás is ennek megfelelően változott. Több tornán már első osztályú, sőt nemzetközi szintű játékvezetők fújták a sípot. Sajnos a győri tulajdoni helyzet változásával 2011-ben már nem sikerült megrendezni a tornát, a bérleti díj akkora részt jelentett a költségvetésben, hogy azt már az Egyesület semmilyen módon nem tudta volna előteremteni.
Közben az ország több tábora gondolta úgy, hogy ilyen torna milyen jó lehetőség a táborok közötti kapcsolatok kialakításában, valamint szűkebb környezetük, városuk megismertetésében. Néhány éve Gyöngyös, Vác, Csurgó, Szeged és Makó is belépett a rendezők közé, de várhatóan más városok is rendezni fognak szurkolói tornákat.

A szurkolók célja továbbra is az, hogy minél több mérkőzésen részt vehessenek, minél jobb hangulatot biztosítsanak mérkőzésről mérkőzésre a csapatnak, ezzel is segítve a jó szereplését.

Látogasson el Ön is a Szurkolói Egyesület honlapjára!