GYŐRI ETO KFT.
17 x Magyar Bajnok
15 x Magyar Kupa győztes
5 x Bajnokok Ligája győztes

Hírek

A kis sportágak után jöhetnek a nagyok a gyõriek szerint (magyarhirlap.hu, márc. 21.)
A kis sportágak után jöhetnek a nagyok a gyõriek szerint (magyarhirlap.hu, márc. 21.)
Marketingszempontok miatt is a népszerû olimpiai sportágakra kell helyezni a hangsúlyt Győrött, mert a média is elsősorban ezek iránt érdeklődik – mondta Szijjártó Péter, a győri idegenforgalmi bizottság elnöke.
Még négy magyar csapat van versenyben Európában (sportforum.hu, márc. 21.)
Még négy magyar csapat van versenyben Európában (sportforum.hu, márc. 21.)
Mind a négy magyar női együttes megőrizte továbbjutási esélyét az európai klubtornák negyeddöntőjének első mérkőzésén. A visszavágókra ezen hétvégén kerül sor.
Közvetítjük a BL-sorsolást
Közvetítjük a BL-sorsolást
Holnap 11 órakor kezdődik Bécsben a nemzetközi női kézilabda kupák sorsolása, amit ezúttal is közvetítünk. Így legkorábban ebből a közvetítésből tudhatják meg, hogy melyik csapat lesz az Audi ETO ellenfele a BL-elődöntőben és, hogy a Fradinak kit kell legyőznie a KEK döntőért.A BL-elődöntő sorsolása
Egy gyõzelem, de négy esély (magyarhirlap.hu, márc. 19.)
Egy gyõzelem, de négy esély (magyarhirlap.hu, márc. 19.)
Ha szigorúan az eredményekre összpontosítva vizsgáljuk a mérleget (egy-egy győzelem és döntetlen, két vereség), negatív mutatóval zárták a magyar női csapatok az európai kupahétvégét, de a számok ezúttal eltakarják a lényeget.
Gyõzelem a norvégok ellen (kisalfold.hu, márc. 19.)
Gyõzelem a norvégok ellen (kisalfold.hu, márc. 19.)
Nagyszerû teljesítményt nyújtva győzte le a norvég Larvik együttesét az Audi-ETO csapata a BL-negyeddöntőben.
Hatos hetesek nélkül (nol.hu, márc. 19.)
Hatos hetesek nélkül (nol.hu, márc. 19.)
Egyszerre mámorító és gutaütésszéli érzés belegondolni: mi történik, ha a győri játékosok kilencből nem három, hanem, mondjuk, kilenc büntetőt értékesítenek...
Ismét Norvégia - ezúttal (is) Larvik
Ismét Norvégia - ezúttal (is) Larvik
Az ETO KC női csapatai gyakorlatilag „hazajárnak” Norvégiába és a páros meccsekből mindig sikerrel is jöttek ki a zöld-fehérek. Igaz győzni még egyszer sem sikerült a vikingek földjén. Róth Kálmán telefonos nyilatkozata a Revitának a BL-sorsolásról Vanyus Attila a Revita Téma címû mûsorában az ETO-ról, BL-ről, az új társadalmi elnökről
Hat góllal gyõzött az ETO, de a heteseken még van mit javítani (nso.hu, márc. 17.)
Hat góllal gyõzött az ETO, de a heteseken még van mit javítani (nso.hu, márc. 17.)
Hat góllal nyert a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájának negyeddöntőjének első mérkőzésén, hazai pályán. Róth Kálmán együttese a második félidő elején parádézott, de a találkozón végig remekül védekezett és mindkét hazai kapus – nameg a norvég Rantala is - klasszisteljesítményt nyújtott.
Hatgólos BL-elõnyt szerzett a gyõri kézicsapat (origo.hu, márc. 17.)
Hatgólos BL-elõnyt szerzett a gyõri kézicsapat (origo.hu, márc. 17.)
Hatgólos előnyt szerzett a Győri Audi ETO KC a vendég norvég Larvik ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. (...)
Nagyobb is lehetett volna a gyõriek elõnye (sportforum.hu, márc. 17.)
Nagyobb is lehetett volna a gyõriek elõnye (sportforum.hu, márc. 17.)
Hatgólos előnyt szerzett a Győr női kézilabda csapata a norvég Larvik ellen.

Támogatóink

Audi HungáriaGyőr
OTP Bank Nyrt.TippmixMIZUNO
Endo Plus ServiceOMVLeier Hungária Kft.PannErgyTCLORFK-Országos Balesetmegelőzési BizottságOILPatent Véd Kft.PHOENIX PHARMASzimpatka
Csapatsport.comGYŐR-SZOLHajdúsajtCutler Fitness GyőrCserpes Sajtműhely Kft.Cső-Lavina Kft.Győr Ipari ParkEurokardán Kft.Porta ÉtteremSzéchenyi EgyetemHavanna Club Kft. (DiVino)Hotel KálváriaB&F Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.GABUSZ Kft.FAMULUSLagunaSolydentWalter Autó GyőrUnicentralMinimaxMagic System SzámítástechnikaTernyák Trade Kft.Nutri8MedVieVis Vitalis
VDZ SYSBercsényi Miklós IskolaAudi Aréna GyőrKisalföld.huGyőr+OxygenArtpointbtTerpola Web & MarketingESET NOD 32
Termék a kosárba került!