Győri Audi ETO KC - Dunaferr NK 30-20 (13-9)

Fáj kimondani, de sajnos az esélyesség minden terhe nélkül várhatták ma este hat órától a Győr elleni bajnoki mérkőzést a Dunaferr NK női kézilabdázói: a honi mezőny legjobb játékosállományával bíró győri gárda megszorítása idegenben bizony szinte a lehetetlen kategóriába tartozott.
    
Taktikus játék, aztán rövidzárlat
    
Ezzel együtt nem kezdte rosszul a mérkőzést csapatunk, s bár a hazaiak Görbicz góljával hamar megszerezték a vezetést, a zöld-fehérek találatára Lovász és Ferling válaszolt, így gyorsan sikerült a fordítás. Ugyan a vendéglátók Sirina bravúrjai ellenére is egyenlíteni tudtak, Lovász, Laluska, Őri és Balogh góljai után is örülhetett a dunaújvárosi kispad, s az első játékrész derekához érve még mindig a mieinknél volt a minimális előny (6-7)
Időt is kért Róth Kálmán, a hazaiak mestere, s intelmei hatottak is tanítványaira, akik a folytatásban már sokkal jobban védekeztek, ráadásul támadásban is feljavultak.
Így fordulhatott elő, hogy míg innentől a 27. percig csak egyszer sikerült mattolnunk Guiu kapust, míg a túloldalon ezt hatszor is megtették a győriek Sirinával, így mikor Kovács Péter is kikérte idejét, már ötfás hazai előnyt mutatott az eredményjelző (13-8)
Ugyan a véghajrában Őri hetesével sikerült egy góllal közelebb kerülnünk a hazaiakhoz, a szünetre így is biztos előnnyel vonulhatott az ETO, igaz, ebben komoly része volt a mieinknek is, akik a játékrész második felében mindössze két gólra voltak képesek (13-9).
    
Erősebbek, jobbak
    
Bár a második harminc percet mindkét csapat gyors góllal kezdte, hamar kirajzolódott, hogy az újabb etapot az ETO más fordulatszámon kezdte, mint a mieink, hiszen miközben Ferlingéknek minden egyes helyzetért meg kellett küzdeni, addig a zöld-fehérek egymás után háromszor is betaláltak a dunaújvárosi kapuba – pillanatok alatt hatgólosra hizlalva előnyüket (16-10). A folytatásban kicsit megmerevedtek a frontvonalak, s az 50.percig csak az eredmény változott, a két gárda közti különbség nem – a meccs fináléja előtt még vállalható, hatfás hátrányban voltak Kovács Péter tanítványai (24-18).
A véghajrát azonban ismét a vendéglátó bírta jobban, s nyitott védekezésével rendre megoldhatatlan feladat elé állította a piros-fehéreket. Az utolsó tíz percet 6-2-re nyerte az ekkor már felszabadultan, nyugodtan játszó hazai csapat, míg a mieink továbbra is csak szenvedtek, így végül tízgólos győri sikerrel ért véget a rangadó (30-20).
A hazaiak sikere sajnos ilyen arányban is teljesen megérdemelt volt, mert együttesünk csak az első negyedórában tudta felvenni ellenfele ritmusát, s a támadásban elkövetett hibái miatt később már esélye sem volt a szorosabb eredmény elérésére.