Még mindig idegenlégiósok nélkül, s még mindig viszonylag sok hibával játszva, ám végig vezetve nyert csapatunk a cseh bajnokcsapat elleni felkészülési mérkőzésen. Tíz perc elteltével hat góllal is vezettünk, tíz percre rá azonban már csak kettő volt a közte. Az első félidő után 18-14 szerepelt az eredményjelzőn.
A szünetben három fontos információt is hallhatott a találkozóra kilátogatott mintegy ötszáz néző. Először is azt, hogy elmarad a szombatra meghirdetett Vardar Skopje elleni találkozó, mivel az ellenfél lemondta a mérkőzést. A szurkolók azonban így sem maradnak meccs nélkül: pénteken 17 órától a szerb Zajecar lép pályára a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Az utolsó felkészülési találkozóra is ingyenes lesz a belépés! Ide tartozó hír, bérleteseink az ülőhelyre szóló belépőjüket péntek estig hosszabbíthatják meg! No és persze idén sem marad el a szezonnyitó előtti mulatság: a hagyományokhoz híven ezúttal is kerti partival "hangol" csapatunk a bajnoki szezonra. Jövő szerdán 18 órára várjuk a szurkolóinkat a Magvassy Mihály Sportcsarnokhoz a kötetlen és közvetlen találkozóra.
Visszatérve a felkészülési mérkőzésre: a második játékrészben már több szép megoldásnak taspolhattak a nézők, akik azt látták, hogy fokozatosan lépett el ellenfelétől a magyar bajnok, amely végeredményben 32-23 arányban nyert – a végén kiérdemelve a szurkolók elismerő tapsát. Góljainkat Kovacsics (8), Görbicz (7), Orbán (7), Rédei-Soós (5), Szepesi (2), Kokas, Gulyás, Pusztai G (1-1) szerezték. A legnagyobb tapsokat a (csere)kapus Pásztor Bettina kapta, aki többször is bravúrral hárított.