Az első húsz percben a listavezető győri csapat nem találta a Dunaferr védekezésének ellenszerét. Ezen időszakban végig a vendégcsapat vezetett. Nem csoda, hogy 6–7-es állásnál Róth Kálmán kikérte idejét. Az edzői intelmek hatásosnak bizonyultak, hiszen gyors egymásutánban háromszor volt eredményes az Audi-ETO.

A lendület a játékrész hajrájára is megmaradt s pillanatok alatt öt góllal elhúzott a hazai együttes. Kovács Péter is időt kért, hogy rendezze csapata sorait, végül ő is sikerrel tette, mert a hátralévő három percben egy Őri-gól esett mindössze.

Szünet után a győri csapat ott folytatta, ahol az első játékrész második felében abbahagyta. Görbicz és Bradeanu vezérletével folyamatosan növelte előnyét a bajnokcsapat, míg a kapuban Guiu is átmentette Debrecenben és a Vasas-csarnokban látott formáját. A távolság egyre csak nőtt a két gárda között, bár Ferling próbálta a lépést tartani a győriekkel, de egyedül nem sokra ment. Állandósult a hét-nyolc gól a két gárda között, majd a vége előtt nem sokkal a bûvös tízgólos különbség is kialakult, mely a dudaszóig már nem is változott.
A győriek újabb magabiztos győzelmükkel továbbra is pontveszteség nélkül állnak a tabella élén.

Róth Kálmán: – Mi lett volna, ha még jól is játszunk támadásban?

Kovács Péter: – Az első húsz perc után elégedetté váltak a lányak, s a szünet után a csapat küzdőszelemmével nem voltam megelégedve.