Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke optimistán várja az Eb-rajtot: – Akárcsak a férfiaknál, a női kézilabdában is rendkívül sűrű a mezőny, már a csoportsorsolásnál tudtuk, hogy a magyar-német-horvát-spanyol négyesből bárki legyőzhet bárkit. Mindamellett rendkívül bízom a lányokban, hiszen a csapat legnagyobb része sikeres BL-őszön van túl, egyedül Magyarország képviselteti magát két csapattal a legjobb nyolc között a legrangosabb klubsorozatban. Éppen ezért a válogatott számára a legjobb nyolc, illetve a legjobb hat közé jutás a cél. Ennek ellenére nem szabad, hogy elvakítson minket az európai kupaszereplés, hiszen ne feledjük, hogy két év után mutathatja meg ismét játékerejét a csapat világversenyen, a célunk pedig az, hogy a 2014-es hazai rendezésű Európa-bajnokságra építsünk fel egy olyan válogatottat, amely a négy közé jutásra is eséllyel pályázik, most első körben a csoportból való továbbjutás a cél. Remélem, a januári férfi Eb-hez hasonlóan több ezer magyar szurkoló előtt szinte hazai pályán játszhat a női csapat is a jövő héttől Újvidéken. Büszke vagyok rá, hogy már eddig is a magyar drukkerek vásárolták meg a legtöbb jegyet az Eb-re, de vannak még belépők, így mindenkit arra biztatok, legyen ott Újvidéken decemberben!

A Magyar Kézilabda Szövetség megállapodást kötött a MOL-lal, ennek értelmében Magyarország egyik vezető vállalata lesz a magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki támogatója. A MOL-csoport több éve támogatja a kézilabdát, amely az egyik legnépszerűbb hazai látványsport, és a férfi válogatott támogatását követően örömmel állt az Európa-bajnokságon induló női válogatott mögé is. Ráadásul az idei női kontinensviadalt - a férfi Eb-hez hasonlóan - déli szomszédunknál, Szerbiában rendezik, ami fontos célország a MOL-csoport számára.

Az elnökség részéről a hivatalos elvárás a csapat felé az 1-6. helyezés. Vetési Iván bejelentette, hogy amennyiben a csapat megnyeri az Európa-bajnokságot, úgy 15 millió forint prémiumban részesül, a 2-4. helyért 12 millió, az 5-6. helyért 8 millió, míg a 7-8. helyért 5 millió forint jár.

- Életem legnagyobb kihívása előtt állok, hiszen egy Európa-bajnokság szövetségi kapitányként még egy BL-döntővel sem összevethető kategória – hangsúlyozta Karl Erik Böhn szövetségi kapitány. – Az első feladatunk a regeneráció, a frissítés volt a felkészülés során, hiszen a kerettagok nagy része az utóbbi hetekben a bajnoki meccseken túl folyamatosan BL-találkozókon szerepelt, így tudtam, fáradtak a lányok. Rendkívül optimista vagyok, hiszen a Győr és az FTC a BL-ben remekelt, az Érd pedig az EHF-kupában teljesített nagyszerűen, és a felkészülésünk első hetét záró Turcsin Kupa is jól sikerült. Ezzel a kerettel és a megfelelő munkával olyan csapatunk léphet pályára az Eb-n, amellyel szemben egy ellenfél sem mehet biztosra! Próbáltuk feltérképezni a mezőnyt, bár ez nem olyan könnyű, miután az olimpiához képest sok csapat kerete több poszton kicserélődik. 

A sajtótájékoztatón Karl Erik Böhn kihirdette a válogatott utazó keretét, amelyben 16 játékos kapott helyett. Az Eb-rajtra legfeljebb 16 játékos nevezhető, ám amennyiben 15 kézilabdázó kezdi meg a tornát, a csoportkör végéig kiegészíthető a keret. A csoportmérkőzések után kettő, a középdöntőket követően pedig egy további cserére van lehetőség. 

A magyar női válogatott Eb-kerete:
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Siófok Galérius Fürdő)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Dunaújvárosi Kohász), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövő: Rédei-Soós Viktória (Győri Audi ETO)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Fehérvár KC)
Beállók: Cifra Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Klivinyi Kinga (Vác), Szekeres Klára (ÉTV Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (ÉTV Érd)

Tartalékok: Bulath Anita (Viborg, dán), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO), Pastrovics Melinda (FTC Rail Cargo Hungaria), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod, orosz)

A magyar válogatott december 3-án, hétfőn indul Szegedről Újvidékre, és a horvátok elleni első találkozó előtti délután edzést tart az Európa-bajnokság helyszínén.

Az Európa-bajnokságról a magyar csapat valamennyi mérkőzését és a torna döntőjét a Magyar Televízió közvetíti, további 25 találkozót pedig a Sport Tv sugároz. Tekintve, hogy a magyar válogatott csoportmérkőzéseire főműsoridőben kerül sor, kiemelkedően magas nézettséget várunk, reményeink szerint milliós közönség szorít majd itthonról is a csapatnak.