Gyászszünettel kezdődött a találkozó, a csapatok és a közönség a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kanyó Antal emlékének adóztak egy perces néma tiszteletadással. A meccset Wolf kihagyott hetese nyitotta, majd Lekic két gólja jött, amire Vincze válaszolt. Szepesi a 3. percben meglőtte a harmadik Audi ETO gólt. Hosszabb gólcsend következett, Lunde fantasztikus formában védett, majd a 9. perc elején a Hornyák által kiharcolt büntetőt Kovacsics lőtte be. Szekeres betalált Lunde-nak(4-2), Löke válaszolt erre, ráadásul Franicot ki is állították. Ez nem zavarta Korent, aki emberhátrányból is betalált. Radicevic révén a jobbszél is betalált(6-3), majd két perccel később ugyanő értékesített egy indítást is. 7-3-nál a vendégek ki is kérték idejüket. Vukcevic után Amorim talált be, és Vukcevic mehetett pihenni két percre. Ismét hosszabb gólcsend jött, támadásban technikai hibákat követtek el a zöld-fehérek, védekezésben azonban Lunde szinte mindent megfogott. Löke találata törte meg a gólcsendet, majd Vukcevic is betalált. A 23. percben 9-5-ös vezetésnél Ambros Martín is kikérte idejét, Tervel ziccerét azonban védte Janurik, Balog a túloldalt betalált, majd Kovács is, de ő nemsokkal később kétpercet kapott. Emberelőnyben Löke szerzett gólt, majd Korsós is beköszönt az érdi hálóőrnek szélről(11-7). Wolf után Görbicz talált be , így alakult ki a félidei 12-8-as győri vezetés.

Koren gólja nyitotta a második játékrészt majd Kovács is betalált, az érdi kedélyeket aztán Lekik egy talpról eleresztett bombával, Szepesi pedig egy cunderrel hűtötte le(14-10). Wolf hetesből lőtt gólt, majd sorrendben Löke Franic és Lekic gólja következett. Lökét kiállították, Koren emberelőnyben mattolta Lunde-t. Lekic emberhátrányban is betalált, majd Kovács jött(17-14). Radicevic szélről már Oguntoyénak lőtte a gólt. Alig hogy letelt a kiállítás, Amorim pihenhetett két percet. Franic ki is használta az emberfórt, majd Kovacsics iszonyatos bombájával és Szepesi góljával 5 gólra növeltük az előnyt emberhátrányban(20-15). Kisfaludy szerencsés góllal csalta közelebb a vendégeket, majd ugyanő két perccel később is betalált. Szepesi négyre növelte az előnyt(21-17). Az érdi szélső Koren újfent biztos kézzel értékesítette helyzetét, Balog hetesével ismét visszajött két gólra az Érd. Több ziccerünk is kimaradt, de a vendégek is sok hibával játszottak. Amorim nagy gólja és Görbe hetese megnyugtatta a lányokat, Duda újabb átlövése már ismét 5 gólos előnyt jelentett(24-19). Görbe hetesét Oguntoye sem tudta hárítani, Orbán hetest harcolt ki, Görbe ezt is belőtte. Amorim egy szerencsésen megpattanó lövéssel nyolcra növelte az előnyt. Az Érd az utolsó 10 percben egyszer sem tudott Lunde kapujába találni, így lett az amúgy izgalmas meccsből sima 27-19-es győri győzelem a végére.
Győri Audi ETO KC:
Lunde Haraldsen, Radicevic 3, Löke 4, Hornyák, Korsós 1, Herr, Görbicz 4(1), Kovacsics 2, Amorim 4, Rédei-Soós, Tervel, Orbán, Szepesi 4, Sirián, Lekic 5
 

A második "felvonás" pénteken, jön akkor ismét a Magvassy-ban, de egy bajnoki meccs keretei között mérkőzik meg egymással az Audi ETO és az Érd 18:45-ös kezdéssel.