Fölényes győzelmet aratott a Budapest Bank férfi liga nyolcadik fordulójában a DKSE. Csapatunk a Győr együttesét gyengébb kezdés után magabiztosan verte, és jelenleg hét ponttal áll a tabellán. A bajnokságban most két hét szünet következik, aztán a Békés otthonában folytathatják a pontgyûjtést Habuczkiék.

A Gyöngyös elleni találkozón megsérült Tóvizi Krisztián nem tudta vállalni a játékot, helyére Pető Norbert került a keretbe. Krisz bal vádlija rakoncátlankodik, az orvosok izomszakadásra gyanakszanak, egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza az irányító. És akkor a meccsről...
Lassan hagyomány, hogy a vendégcsapat kezdi jobban a mérkőzést, így volt ez ezúttal is. Az első percekben a győriek vezettek, a mieink pedig az egyenlítésért harcoltak. A tizedik percben vezettünk először, majd Frey harmadik góljával a 14. percben kettő volt a különbség. Mint később kiderült, a találkozó során még egyszer sikerült egyenlítenie a Győrnek, a 18. percben kialakult 10-10-es állást követően többször már nem. Úgy tûnt, Gúnyék szép lassan elhúznak, a félidei ötgólos vezetés legalábbis erre engedett következtetni.
Szünet után azonban hullámvölgybe került a csapat, a vendégek 21-15-ről felzárkóztak 21-20-ra (röpke három perc alatt dobtak öt gólt, mi meg egyet sem), sőt akár újra egyenlíthettek is volna, ám Kenyeres bravúrjai a legjobbkor jöttek, miként Gúnya találatai is, ami után visszaállt a rend, és hiába kért időt a vendégek mestere, ez sem segített nekik. A végére fokozatosan nőtt a különbség, ami akár sokkal nagyobb is lehetett volna, ha a fiúk nem hibáznak el a meccs folyamán számtalan ziccert. A lényeg azonban, hogy megvan az újabb győzelem, immár a harmadik. A két egymásutáni siker kellő önbizalmat kell adjon a soron következő csatákra. Elsőként két hét múlva a Békés elleni idegenbeli összecsapásra.

Dayka István: - Küzdelmes mérkőzésen a hibák ellenére megérdemelten nyertünk. Szép gólokat lőttünk, a védekezésünk viszont nem állt össze. Ennyi gólt ettől a csapattól nem lett volna szabad kapnunk.

Tóth László: - Azt kaptam a meccstől, amit vártam. Támadójátékunk ezen a találkozón volt a legjobb, a védekezésünk ellenben teljesen megbomlott, mert a héten két meghatározó szerb játékostól megvált az egyesület.