Andrea Lekic, a Vardar Skopje csapatkapitánya és irányítója két gyönyörű év után távozott az ETO-ból, a hőn áhított BL-győzelemmel a tarsolyában. Új csapatában eredeti posztján játszhat, úgy tűnik, azóta is szárnyal, hiszen a frissen összeállított macedón csapat rögtön a FINAL4 bronzéremig menetelt, a szerb válogatott pedig ezüstérmes lett a decemberi hazai VB-n. Leki örömét tovább fokozta, hogy idén őt választották az év legjobb kézilabdázójának. "Valóban gyönyörű év van mögöttem, a csodás sikerek az ETO-nál kezdődtek, tehát fantasztikus emlékeket őrzök Győrből. Sohasem fogom elfelejteni, milyen érzés volt először magasba emelni a BL-serleget, amelyért annyit küzdöttünk, ez óriási motvációt ad nekem azóta is. A csodás évet megkoronázta, hogy a hazai rendezésű VB-n a döntőben játszhattunk, és az akkor fájó ezüstérem is megszépült már. Mióta Skopjébe kerültem, már másodszorra jövünk játszani Győrbe, még mindig úgy érzem, mintha hazatérnék, hiszen nemcsak a csodás közönség vár ránk, de még mindig őrzöm az itteni baráti kapcsolataimat is. Alig várom már, hogy újra találkozzunk!" - üzeni Leki a győri szurkolóknak.

A Larvikkal az utóbbi években rendszeresen összehozott bennünket a sors, így a két csapat folyamatosan képben van egymásról. A norvégoknak idén nem sikerült a FINAL4-ba jutás, de a csapat folyamatosan képes a megújulásra, így újra nagy elszántsággal vágnak bele a szezonba. A csapat régi tagja, Anja Edin szintén bármikor szívesen jön Győrbe: "Az ETO közönsége rendkívül barátságos, sportszerű közönség, olyan, mint maga a csapat. Ezt akkor is észrevesszük, ha ránk alapvetően jellemző, hogy függetlenítjük magunkat a környezettől, és idegenben is nagyon jól tudunk játszani, sokszor jobban mint otthon. Nagyon várom már tehát a győri tornát, ráadásul találkozhatok Heidivel is, akivel nemcsak csapattársak voltunk a klubban és a válogatottban, de nagyon jó barátok is vagyunk."