A bajnokcsapat klasszis jobbátlövője, Radulovics Bojana (a világ legjobbja 2000-ben és 2003-ban) vállmûtéten esett át, és várhatóan féléves kényszerpihenőre szorul. A baj nem jár egyedül, hiszen most a csapat másik kitûnősége, a 2005-ben a világ legjobbjának választott Görbicz Anita is kivált a sorból. Az irányító arcüreggyulladása miatt kényszerült kihagyni csapata legutóbbi, Vác elleni bajnoki mérkőzését.

– Hogy van?
– Már valamivel jobban, bár hőemelkedésem még mindig van – mondta Görbicz Anita.

– Hol ápolják?
– Jelenleg Tamás László doktor, a Győri Petz Aladár Megyei Kórház fül-, orr-, gégeosztályának főorvosa kezel. Gyógyszereket kapok, és rettenetesen szenvedek.

– Fájdalmai vannak?
– Nem testi fájdalmak ezek, az edzések hiánya okoz lelki problémát. Valahogy úgy vagyok, mint a partra vetett hal, azzal a különbséggel, hogy nem oxigén-, hanem labdahiányban szenvedek.

– Mit gondol, meddig tart ez az állapot?
– Még nem tudom, de ha megszûnik a hőemelkedésem, talán engedélyt kapok az edzésekre. Ez persze csak remény, de talán rövidesen ismét ott lehetek a lányok között.