Vasárnap minimális különbséggel bukott el a gárda, maximálisan elkeserítve mindenkit – a tabellán már csupán a Komló állomásozik mögötte!

Nagy Levente a lövések közel ötven százalékát fogta, Kovács János is hozzátette a magáét, ilyen kapusteljesítményt sem tudtunk kihasználni, ez sok mindent elárul – füstölgött Jano Pál, az NYKSE edzője.

– Érthetetlen számomra, hogy amit egész héten gyakoroltunk, azt mindössze háromszor tudtuk végrehajtani a mérkőzésen, arról nem beszélve: a három belső ember együtt öt gólra volt képes, míg az a Bursac, akinek a védekezés a legfőbb feladata, háromszor is betalált! Kis túlzással ő volt a legjobb támadónk, mert látta, merre van a kapu... Mit lehet arra mondani, hogy Kleis bizonyult a legeredményesebb játékosnak, holott az elmúlt napokban sérülés miatt nem is edzett.  Nehéz feldolgozni ezt a vereséget, annál is inkább, mert a jelenlegi győri csapatot le kellett volna győzni!